UEFA: Elegünk van, változásra van szükség – Ceferin

I. M.I. M.
2020.03.04. 16:38
null
Aleksander Ceferin változást szeretne az európai futballban (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 44. éves kongresszusán a szervezet elnöke, Aleksander Ceferin a rasszizmus, a futball fejlődése és sikerei köré fűzte fel beszédét. „Az európai futball a legnagyobb sikersztori a modern sportvilágban” – vezette fel mondandóját a szlovén sportdiplomata az uefa.com szerint.

 

Ceferin hangsúlyozta: az UEFA az elmúlt négyéves periódusban 15 milliárd eurós bevételt generált, a 2018–2019-es idényben 38 százalékkal növekedtek a bevételek az azt megelőzőhöz képest – a szervezet a bevételek 87 százalékát visszaforgatja az európai futball fejlesztésébe. Európában mintegy 20 millió igazolt játékost tartanak számon, 160 ezer játékvezetőt, 144 ezer amatőr és 1900 profi klubot.

„A sikert a reklámbevételek mértéke határozza meg, vagy azok a fontos döntések, amiket nem mindig a pénzügyi érdekek alapján hozunk meg? – tette fel a kérdést Aleksander Ceferin. – A cél a profitnál is fontosabb. Ez a kulcs. Szégyellnünk kellene magunkat az elért sikerek miatt? Minden azon múlik, mihez kezdünk velük. A legfőbb küldetésünk, hogy megvédjük, fejlesszük és terjesszük a labdarúgást Európában. Megkockáztatom, a hatalom mit sem ér, ha a célokat nem helyezik a profit elé. A futball nem egy szimpla üzleti vállalkozás. A történelme, a tradíciói és a struktúrája tiszteletet követel, ezek okozzák a sikerét.”

Az UEFA elnöke a rasszizmus elleni harc fontosságáról is beszélt. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága az elmúlt három idényben összesen 73 szektorbezárást és 39 zárt kapus mérkőzést rendelt el büntetésként.

„Elegünk van már abból, ami az európai stadionokban történik az utóbbi időszakban. Ez nem futball. A labdarúgás mindenekelőtt az élet ünnepléséről, a közösségről, az egységről szól. A probléma nem a pályán van, hanem a közösségekben, a lelátókon. Változásra van szükség. Az általunk kiszabott büntetések mutatják, hogy mennyire súlyos probléma a diszkrimináció, és hogy még sokat kell dolgoznunk a megoldásán” – zárta mondandóját Ceferin.


Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02