Franciaország: elutasították Michel Platini fellebbezését

MTI MTIMTI MTI
2020.03.05. 11:31
null
Platini négyéves eltiltása érvényben marad (Fotó: AFP)
A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elnökének fellebbezését, így érvényben maradt a francia sportvezető négyéves eltiltása.

 

A bíróság hét tagja egyhangúlag döntött úgy, hogy elutasítják a beadványt. Amennyiben a jelenleg 64 esztendős Platini nyert volna a perben – azaz érvényt adtak volna a fellebbezésének –, úgy jogi elégtételért fordulhatott volna bírósághoz. Így viszont ez volt az ötödik jogi „veresége”.

A játékosként Európa-bajnok francia szakembert a nemzetközi szövetség (FIFA) 2015-ben hűtlen kezelés miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot fogadott el Joseph Blattertől, a FIFA akkori elnökétől. A FIFA szerint az „indokolatlan” kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) később négy évre csökkentette Platini büntetését, aki így tavaly október óta ismét tevékenykedhet a futballban. Két hónapja arról írt a sajtó, hogy Platini visszatér a futball világába, és a profi labdarúgók nemzetközi szakszervezetét (FIFPro) vezető Philippe Piat személyes tanácsadója lesz. A szintén francia Piat és Platini 1972 óta ismerik egymást, előbbi elnöki megbízatása még két évig érvényes. A hírek szerint nem jelölteti magát újra, s francia médiainformációk szerint Platini lehet az utódja.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36