Brazília: visszavonult a repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2019.12.13. 18:47
null
A nagy visszatérés pillanata (Fotó: AFP)
Nem várt világhírnévre jutott 2016-ban a brazil kiscsapat, a Chapecoense, amely 19 labdarúgóját veszítette el egy repülőgép-szerencsétlenségben. Két túlélő folytathatta a pályafutását, s az egyikük, Neto most bejelentette a visszavonulását.

 

A 34 esztendős középső védő korábban megfordult a Guarani és a Santos színeiben is, utóbbi 2013-ban 230 ezer eurót fizetett érte, két év múlva ingyen került a Chapéhoz. A tragédia után Neto kómába esett, sokáig azt sem tudta, mi történt vele. 2018-ban tért vissza a csapathoz, de egyetlen tétmérkőzésen sem szerepelt.

Pár héttel ezelőtt a Chapecoense kiesett a brazil első osztályból, a másik visszatérőt, Alan Ruschelt korábban ez év végéig kölcsönadták a Goiásnak.

Legfrissebb hírek

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
11 órája

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
14 órája

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2026.11.06. 16:08

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
2026.11.05. 11:44

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2026.11.03. 16:02

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
2026.10.16. 13:09

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
2026.10.15. 08:42

Horváth Dominik: A saját részemet mindig beleraktam a pályafutásomba

Jégkorong
2026.10.13. 15:47