Felkészülés: Neymar 12 perc után megsérült, Brazília ikszelt Nigériával

T. I.T. I.
2019.10.13. 15:54
null
Neymart már a 12. percben le kellett cserélni (Fotó: AFP)
Brazília 1–1-es döntetlent játszott Nigériával a két válogatott szingapúri összecsapásán. Neymar 101. mérkőzése a brazil csapatban nem sikerült túl jól: a 12. percben le kellett cserélni, miután a bal combjával akadt problémája.


Az első félidő nem hozott eget rengető iramot és helyzet sem adódott túl sok a felek előtt. A legfőbb történés egyértelműen Neymar kényszerű lecserélése volt. A felvételek alapján a bal combja húzódhatott meg, ám mivel a saját lábán, kocogva hagyta el a játékteret, vélhetően nem súlyos a sérülés. A 101-szeres válogatott támadó elvesztése nem lett volna elég, a 35. percben hátrányba került a brazil csapat: Joe Aribo talált egy látványos labdaátvétel, majd két csel után öt méterről Ederson hálójába. 0–1

Fordulás után Casemiro válaszolt, a 48. percben a „kapualuról” levágódó labdát pofozta közvetlen közelről a nigériai kapuba. Nem sokkal később ismét Casemiro és a keresztléc került főszerepbe, ezúttal viszont a madridi középpályás fejese halt el az utóbbin. A véghajrában Coutinhónak akadt még ziccere a 2–1-hez, ám a visszazáró védők az utolsó pillanatban szerelni tudták a brazil középpályást... 1–1

Brazília Szenegál után újabb afrikai válogatottal játszott jóval esélyesebbként 1–1-es döntetlent.

LABDARÚGÁS
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, SZINGAPÚR

Brazília–Nigéria 1–1 (Casemiro 48., ill. J. Aribo 35.)

Legfrissebb hírek

Wayne Rooney Neymarról: Sosem volt világklasszis játékos

Minden más foci
2026.03.20. 17:29

Edzőt cserélt Neymar mélyrepülésben lévő brazil csapata

Minden más foci
2026.03.20. 11:21

„Dühös és csalódott vagyok” – Neymar azután, hogy kimaradt a brazil válogatott keretéből

Minden más foci
2026.03.17. 11:03

Csak 100 százalékig egészséges játékosok – Carlo Ancelotti kihirdette a brazil keretet

Minden más foci
2026.03.16. 20:59

Vinícius Júniornak üzent a két gólt szerző Neymar

Minden más foci
2026.02.27. 10:06

Fontos év, visszavonulással? Neymar egyelőre a sikeres visszatérésnek örül

Minden más foci
2026.02.20. 12:14

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24
Ezek is érdekelhetik