Játékossors: a volt Barca-támadó az MLS-ben folytatja

2019.08.07. 20:26
null
Bojan Krkic a tengerentúlon folytatja pályafutását (Fotó: Montreal Impact)
Miután lejárt a szerződése a Stoke Citynél, a tengerentúli profi labdarúgóligában szereplő Montreal Impacthez igazolt Bojan Krkic, az FC Barcelona korábbi támadója – jelentette be hivatalos honlapján a kanadai klub.

 

A 28 éves csatár nevelőegyesülete, az FC Barcelona első csapatában 2007 és 2011 között 163 tétmérkőzésen 41 gólt szerzett, azóta futballozott többek között az AS Romában, az AC Milanban és az Ajaxban, míg 2014-től 2019-ig a Stoke City alkalmazásában állt, de ebben az időszakban a Mainznál és az Alavésnél is játszott kölcsönben.

Bojan a legutóbbi idényben minden sorozatot figyelembe véve 23 meccsen csak egyszer volt eredményes a Stoke-ban, amely nem ajánlott neki új szerződést.

Az egyszeres spanyol válogatott futballista másfél évre, 2020 végéig írt alá a Montrealhoz, de a megállapodás opciós joggal a 2021-es és a 2022-es szezonra is meghosszabbítható.

A Montreal az alapszakasz végéhez közeledve a rájátszást érő hatodik helyen áll az MLS Keleti főcsoportjában, következő mérkőzését magyar idő szerint vasárnap hajnalban Nikolics Nemanja együttesével, a Chicago Fire-rel vívja.

Impact de Montréal on Twitter

Bojan sera présenté à la mi-temps du match aller de la demi-finale du Championnat canadien, ce soir au Stade Saputo. >> https://t.co/InRkS58aQQ @BoKrkic will be presented during half-time of the #CanChamp semifinals first leg, tonight at Stade Saputo. #IMFC #AllezMTL https://t.co/UAP4dscF8j



Legfrissebb hírek

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2026.09.01. 20:17

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Minden más foci
2026.08.30. 07:35

Gazdag Dániel szerződést bontott, a New Englandhez igazolhat

Légiósok
2026.08.28. 21:18

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02