Játékossors: újabb fordulat, Drogba mégis visszavonul

2018.11.22. 07:37
null
Didier Drogba végleg befejezi profi pályafutását (Fotó: AFP)
Bár korábban úgy tűnt, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mégsem vonul vissza Didier Drogba, az elefántcsontparti klasszis végül mégis úgy döntött, hogy szögre akasztja a stoplist.

 

„Ez a legjobb befejezés, amivel segíthetek néhány fiatal tehetséget is a fejlődésben” – mondta a 40 éves csatár, aki Franciaországban lett profi labdarúgó.

Az 1978. március 11-én született játékos 1998-ban mutatkozott be a Le Mans-ban a felnőttek között, majd négy évvel később a Guingamp-ban eltöltött egy idény után igazolt az Olympique Marseille-hez, ahol a 2003–2004-es szezonban gólkirály lett a francia élvonalban és az UEFA-kupában is.

2004-ben az angol bajnokságban szereplő Chelsea-hez szerződött, amelyben karrierje legszebb éveit töltötte. Drogba 381 mérkőzésen lépett pályára a londoniak színeiben, 164 gólt és 86 gólpasszt jegyzett. A Chelsea-vel egy Bajnokok Ligáját, négy bajnoki címet, négy FA-kupát, négy angol Szuperkupát, valamint három angol Ligakupát nyert. Az elefántcsontparti csatár kétszer lett a Premier League gólkirálya.

Drogba játszott a kínai Sanghaj Senhuában, valamint a török Galatasarayban is, majd 2015-ben igazolt a tengerentúlra, ahol a Montreal Impactet erősítette. 2017-ben szerződött a Phoenix Rising FC-hez, amelynek a játékosa és résztulajdonosa lett. Az észak-amerikai másodosztályban (USL) szereplő együttes ebben az idényben egészen a rájátszás döntőjéig menetelt, ott azonban alulmaradt a Louisville Cityvel szemben. Drogba végigjátszotta az utolsó mérkőzését.

A 40 éves támadó 105 meccsen 65 gólt szerzett az elefántcsontparti válogatottban, szerepelt három világbajnokságon (2006, 2010, 2014), valamint öt Afrikai Nemzetek Kupáján, amelyeken 2006-ban és 2012-ben is a döntőben tizenegyespárbajban maradt alul csapatával. Drogbát kétszer választották meg Afrika legjobb futballistájának.

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11