Edzősors: Fantasztikus munkát végeztünk – Georges Leekens

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.28. 12:04
null
Leekens hét mérkőzésen egyszer sem kapott ki, mégis távozott Tunéziából (Fotó: AFP)
Először szólalt meg Georges Leekens, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, miután hét mérkőzést követően menesztették a tunéziai élvonalban szereplő Étoile du Saheltől.

 

Georges Leekenst október elején nevezték ki a tunéziai csapat élére, ahol hét mérkőzésen ülhetett az együttes kispadján. A magyar válogatottat négy találkozón irányító 69 éves szakember a hét találkozó egyikén sem kapott ki, három győzelem mellett négy döntetlennel zárt pályafutásának 26. csapatánál. A belga tréner most először szólalt meg a távozását követően.

„Fantasztikus munkát végeztünk, az eredmények jók voltak, de nem folytathattam a munkámat a magam módján, így azt mondtam, hogy állj. Szükségem lett volna pár játékosra a rendszerem megvalósításához, de a klub erre még nem állt készen. Pénteken érkezem Belgiumba a lányom esküvőjére, majd másnap repülhettem volna vissza a csapatomhoz, de így nem kell, úgyhogy partizhatok hajnali ötig” – nyilatkozta egy belga médiumnak a szakember, majd arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy ez volt-e karrierjének utolsó állomása.

Mint korábban megírtuk, Leekens közös megegyezéssel távozott a klubtól, amelynél a helyét két korábbi segítője, Patrick De Wilde és Taufik Zaabub vette át.

Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:17

Az idén mutatkozott be, de máris lemondta a válogatottságot Rani Khedira

Minden más foci
2026.09.12. 13:56

Edzősors: Katarban vállalt munkát Zoran Szpisljak

Minden más foci
2026.09.12. 06:12

Tíz év alatt a negyedik válogatottól távozott a horvát futball-legenda

Minden más foci
2026.08.25. 14:24

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
2026.07.24. 14:49

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.05. 08:40