PSG: Cavanit eladni, Suárezt megvenni – ezek Neymar tervei

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 18:33
null
Neymar (jobbra) nem bánná, ha nem látná már többet Cavanit a PSG mezében (Fotó: AFP)
A katalán Sport napilap értesülései szerint Neymar azt szeretné, ha a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata eladná Edinson Cavanit, és az FC Barcelona csatárát, Luis Suárezt venné meg a helyére.

 

A brazil kiválóság tavaly nyáron igazolt Párizsba, de Cavanival a kezdetek óta nem találta a közös hangot. Rögtön a szezon elején, a Lyon elleni szeptemberi bajnokin összekülönböztek azon, hogy melyikük végezze el a tizenegyest. A két klasszis labdarúgó ezt követően rendezte viszonyát, de szoros barátságot nem kötöttek.

A barcelonai illetőségű Sport vasárnap arról írt, hogy Neymar a második párizsi idényében szeretné elkerülni a személyes konfliktusokat, ezért azzal a kéréssel fordult a vezetőséghez, hogy adják el Cavanit, és helyére az uruguayi sztárcsatár honfitársát, Luis Suárezt vásárolják meg, akivel a brazil a barcelonai időkből nagyon jó barátságot ápol.

A katalán lap úgy tudja, a PSG hajlandó is lenne elengedni Cavanit, akiért a Juventus és korábbi csapata, a Napoli érdeklődik.

A Ligue 1 legutóbbi két kiírásának gólkirálya kapcsán édesapja a héten elmondta, hogy „Nápoly az egyetlen hely, ahol Edi igazán boldognak érezte magát”. Cavani 2010 és 2013 között futballozott a Napoliban, amely öt évvel ezelőtt 64 millió eurót kapott érte a PSG-től.

A Sport vasárnapi címlapja
A Sport vasárnapi címlapja
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20
Ezek is érdekelhetik