IFFHS: Puskás a legeredményesebb az élvonalbeli bajnokságokban

MTI MTIMTI MTI
2017.11.17. 14:04
Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. Az első három helyen magyar futballista található.

Az IFFHS honlapjának beszámolója szerint a 11 évvel ezelőtt elhunyt Puskás a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.a 11 évvel ezelőtt elhunyt Puskás a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába.

November 17. – Szöllősi György jegyzete

A rangsor második és harmadik helyén szintén magyar futballista van Schlosser Imre és Zsengellér Gyula személyében. Előbbi a magyar és az osztrák bajnokságban 1905 és 1928 között 417 gólt szerzett, míg utóbbi a magyar mellett az olasz és a kolumbiai élvonalban 1935 és 1952 között 416-ot.

A honlap kiemelte: Pelé és Josef Bican még Puskásnál is többször volt eredményes, ugyanakkor a rangsor legjobbak közé mégsem tudtak bekerülni, mert góljaik többségét nem országos élvonalbeli összecsapásokon szerezték, hanem regionális bajnoki találkozókon. A háromszoros világbajnok brazil támadó 541 gólt szerzett, a prágai születésű, csehszlovák és osztrák válogatott csatár pedig 518-at.

A listán az aktív labdarúgók közül Cristiano Ronaldo a 12., Lionel Messi holtversenyben a 15. helyen áll. A portugál sztár 2002 óta tartó karrierje során a portugál, az angol és a spanyol első osztályban már 373 gólt szerzett, az argentin támadó 2004 óta 361-szer talált a kapuba a spanyol élvonalban.

A honlap megjegyezte: a Real Madrid és a Barcelona labdarúgójának jó esélye van bekerülni akár a legjobb ötbe, ehhez a 405 góllal holtversenyben ötödik helyen álló (nyugat)német Gerd Müllert és a kameruni Roger Millát kell utolérniük.

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Felkészülés: a távozás előtt álló Yaakobishvili kezdett a Gironában; az Atlético simán megverte a Getafét

Minden más foci
2026.07.29. 23:08

Árverésen Puskás Ferenc eredeti Real Madrid-meze

Minden más foci
2026.07.12. 14:35

Puskás Ferenc fényképe és Hugo Sánchez aláírása is megtalálható a mexikóvársi Real Madrid-bárban

Foci vb 2026
2026.07.06. 09:49

Harry Kane megelőzte Puskás Ferencet a válogatottban szerzett gólokat tekintve

Foci vb 2026
2026.07.06. 06:43

Régi bírók, régi anekdoták – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2026.07.01. 23:57

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
2026.06.09. 09:15

Billy Wright családja a helyszínen tekintette meg a pesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.06.03. 11:18