Fogadási csalás: „Egész nap sportolhattunk, medencében fürödhettünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.08. 11:09
A nemzetközi fogadási csalási ügy egyik fő vádlottja, L. Mátyás az FC Barcelona korábbi elnökével, Sandro Rosell-lel ült és focizott együtt egy spanyolországi börtönben – írta meg a Bors.

L. Mátyást az ellene indított nemzetközi elfogató parancsra hivatkozva augusztusban előbb őrizetbe vették a spanyol hatóságok, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A korábban a Fővárosi Törvényszék előtt ügyészek által ismertetett vád szerint L. Mátyás és négy társa – B. István, K. Zoltán, S. László és Sch. László – is közreműködött a 2011 májusában rendezett Lecce–Lazio olasz bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában. augusztusban előbb őrizetbe vették a spanyol hatóságok, majd előzetes letartóztatásba helyezték. A korábban a Fővárosi Törvényszék előtt ügyészek által ismertetett vád szerint L. Mátyás és négy társa – B. István, K. Zoltán, S. László és Sch. László – is közreműködött a 2011 májusában rendezett Lecce–Lazio olasz bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában.

„Harminc napra előzetesbe helyeztek a Soto del Real-i börtönben, ahol előttem a spanyol futballszövetség elnöke, Ángel María Villar ült” – mesélte L. Mátyás a Borsnak. Elárulta, nagyon jól bántak vele a Madrid közelében lévő büntetés-végrehajtási intézetben, ahol az itthoniakhoz képest luxuskörülmények fogadták.

„Egész nap sportolhattunk, medencében fürödhettünk, tévézhettünk. A szomszédos cellákban ült Katalónia korábbi elnökének a fia, valamint a Barcelona volt elnöke, Sandro Rosell is. Utóbbival szinte baráti kapcsolatba kerültem, több szabadon bocsátási kérelmet is segített nekem spanyolul megírni. Aztán egy csapatban fociztunk, és annyira jól ment a játék, hogy sorozatban nyolc meccset nyertünk a börtönben” – újságolta L. Mátyás, akit a hatóságok végül kiadták Olaszországnak, ahol négy napot töltött, majd a bíróságon két órán belül tisztázta magát.

Az elfogatóparancsot megszüntették ellene, és hazatérhetett. Legközelebb októberben kell megjelennie a magyar bíróságon a nemzetközi fogadási csalások ügyében.

A Fővárosi Törvényszéken 2013 óta öt szálon futó ügyekben eddig három esetben született jogerős ítélet. Kettőben L. Mátyás is érintett – ám egyikben sem kapott letöltendő büntetést a korábban csaknem három éven át előzetesben tartott elkövető.

A legnagyobb büntetési tételeket ígérő nemzetközi szál tárgyalásai még tartanak, s várhatóan csak jövőre születik ítélet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik