Női foci: „Ha nem hagyom el az országot, nem tartanék itt”

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
2016.10.07. 09:53
Jakabfi Zsanett mesterhármasával a Wolfsburg idegenben 3–0-ra legyőzte a Chelsea-t a női Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a legjobb tizenhat közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A magyar válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, ha fiatalon nem hagyja el az országot, most nem tartana ott, ahol.



– Először akkor kapták fel a szurkolók a fejüket a neve hallatán, amikor tizenhat évesen mesterkilencest szerzett az MTK színeiben. Tíz esztendővel később, most szerdán mesterhármasig jutott a Chelsea ellen. Melyik pillanat határozta meg leginkább a pályafutását?
– Az ember rengeteget változik egy évtized alatt, így mind szakmailag, mind emberileg sokat alakultam, sokat formált a környezetem – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Jakabfi Zsanett. – A legfontosabb erényem ugyanaz: van akaraterőm, ami mindig átsegített a nehézségeken. Ha fiatalon nem hagyom el Magyarországot, akkor biztosan nem tartanék most ott, ahol.

– Ezek szerint remekül érzi magát Wolfsburgban.
– Életem egyik legjobb döntése volt a váltás. A legnehezebb napokon is erre gondolok, hogy semmit sem csinálnék másképp. Mégis a legfontosabb, hogy saját magammal elégedett legyek. Csak úgy tartható fent a motiváció, ha mindig újabb és nehezebb célokat tűz ki az ember maga elé. A feltételek, mármint hogy napról napra többet hozzak ki magamból és ezáltal fejlődjek, mind adva vannak a klubomnál.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY JAKABFI ZSANETT MIT VÁR ETTŐL A SZEZONTÓL, VALAMINT HOGY MIT TANÁCSOL A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28