Románia: Muambát 15-ször élesztették újra, Ekenget…

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 14:39
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a hatáskörébe tartozó minden futballmérkőzést elhalasztott Patrick Ekeng halála miatt. A Dinamo Bucuresti kameruni középpályásának a Viitorul elleni pénteken meccsen megállt a szíve, összeesett a pályán, majd nem sokkal később elhunyt.

Az FRF a tragikus események után úgy döntött, hogy hétfőig bezárólag minden első, másod- és harmadosztályú mérkőzést későbbi időpontra halaszt, továbbá a korosztályos, a női és a futsalbajnokságban sem rendeznek meccseket.Az FRF a tragikus események után úgy döntött, hogy hétfőig bezárólag minden első, másod- és harmadosztályú mérkőzést későbbi időpontra halaszt, továbbá a korosztályos, a női és a futsalbajnokságban sem rendeznek meccseket.

A Dinamo Bucuresti és a kolozsvári CFR keddre kiírt Román Kupa döntőjére május 17-én kerül sor.

A román rendőrség eközben megkezdte a nyomozást Ekeng halálának ügyében. A Dinamo Bucuresti orvosa cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a futballista nem kapott volna szakszerű ellátást a pályán.

„Az első dolog, amit tehettünk, hogy megtisztítjuk a légutakat, valamint szívmasszázst alkalmazunk” – mondta Liviu Batineanu csapatorvos.

A helyszíni beszámolók azonban azokat az információkat erősítik meg, hogy a stadionban, illetve a mentőautóban nem voltak felkészülve az ilyen súlyos esetekre. Emanuel Rosu újságíró arról számolt be a Twitteren, hogy Fabrice Muambát, a Bolton korábbi játékosát 2012 márciusában 15-ször élesztették újra a pályán defibrillátorral a kórházba szállítás előtt, míg Ekenget egyszer sem.

A Dinamo Bucuresti szurkolói a tragédia másnapján a stadionban kifeszítettek egy transzparenst, melyen az „Üresség a szívünkben” felirat olvasható.

CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

A kétszeres kameruni válogatott játékos a legutóbbi idényben 14 spanyol bajnoki mérkőzésen lépett pályára az akkor még élvonalbeli Córdoba színeiben, és egy gólt szerzett.

EKENG GÓLJA A GETAFE ELLEN 2014 OKTÓBERÉBEN

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40
Ezek is érdekelhetik