PSG: Ibra Angliával kacérkodik, az Arsenalban folytatná

2015.11.23. 14:14
Zlatan Ibrahimovic Angliában szeretne játszani, mielőtt sor kerülne pályafutása levezetésére az MLS-ben vagy Közel-Keleten. Angol sajtóértesülések szerint a svéd labdarúgó ügynöke tájékoztató jelleggel már felvette a kapcsolatot néhány PL-klubbal, Ibrahimovic pedig kijelentette: szívesen játszana Arsene Wenger irányítása alatt az Arsenalban.

A svéd támadó később aztán finomított ezen a kijelentésén, mondván: 34 évesen már túl késő számára ahhoz, hogy a Premier League-ben játsszon. Amennyiben viszont meggyőzhető lenne, hogy mégsem annyira öreg, az esetleges átigazolásra akkor is csak legkorábban nyáron kerülhetne sor, mert ő mindenképpen ki akarja tölteni júniusig érvényes szerződését a PSG-ben.

Ibrahimovic könnyedén beilleszthető lenne az Arsenal játékrendszerébe, hiszen gólerős, a tizenhatoson belül életveszélyes centerre a londoniaknak mindig nagy szükségük volt, illetve van a Wenger-érában. Egy Ibra-szintű klasszis megkaparintása pedig óriási lökést adhatna a társaknak, így a csapatnak is.

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
13 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04
Ezek is érdekelhetik