Női vb: Marozsán különös gólja, Németország a nyolc között

2015.06.21. 01:00
null
Marozsán Dzseniferék legyőzték a svédeket, és készülhetnek a negyeddöntőre (Fotó: Reuters)
A német válogatott 4–1-re legyőzte a svédeket a kanadai női világbajnokság egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A nationalelf negyedik gólját a szünetben becserélt Marozsán Dzsenifer szerezte. A kínaiak kiejtették a kameruniakat, így nincs már versenyben afrikai együttes.

A felek világversenyen legutóbb a 2013-as Európa-bajnokság elődöntőjében találkoztak, amikor a németek Marozsán Dzsenifer góljával 1–0-s győzelmet arattak. A 2011-es vb-n bronzérmet szerző svédek két évvel ezelőtt megnehezítették a németek dolgát, most azonban simán kikaptak.

A németeknél Célia Sasic kétszer, míg Anja Mittag egyszer volt eredményes, így mindketten öt gólnál járnak a világbajnokságon, és holtversenyben vezetik a góllövőlistát. A svédek a hajrában Linda Sembrant tanári fejesével szépítettek, ám a 88. percben Marozsán visszaállította a háromgólos különbséget a két csapat között.

Az 1. FFC Frankfurt BL-győztes karmestere Lena Gössling szöglete után csak becsúszva érte el a labdát, de tizennégy méterről leadott kísérlete Hedvig Lindahl felett így is a kapuba hullott. A magyar származású játékos első találatát jegyezte a vb-k történetében.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA (MAROZSÁN GÓLJA 1.38-TÓL)

A harmadik világbajnoki címére hajtó német válogatott a negyeddöntőben Franciaországgal vagy Dél-Koreával csap össze, míg a svédek nyeretlenül utazhatnak haza.

A csoportkörben búcsúzó Nigéria és Elefántcsontpart után a harmadik afrikai csapat, Kamerun is kiesett, miután 1–0-s vereséget szenvedett Kínától. Az ázsiai csapat győztes gólját jegyző Vang San-san már másodszor volt eredményes a világbajnokságon.

A kínaiak a negyeddöntőben az Egyesült Államok–Kolumbia meccs győztesével játszanak – ha az amerikaiak jutnak tovább, a legjobb nyolc között megismétlődik az 1999-es finálé.

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, KANADA
NYOLCADDÖNTŐ
Németország–Svédország 4–1
(Mittag 24., Sasic 36., 78. – az elsőt 11-esből, Marozsán 88., ill. Sembrant 82.)
Kína–Kamerun 1–0
(Vang San-san 12.)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
21 perce

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

Továbbra sem kapott gólt a hibátlan MTK, az ETO legyőzte a Puskás Akadémiát a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:54

Az idén már nem játszhat Csányi Dia, a vb-selejtezőket is kihagyja

Magyar válogatott
2026.08.17. 14:52

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48