MLS: Klinsmann-nak nem állt szándékában bírálni a ligát

MTI MTIMTI MTI
2014.10.17. 11:03
Jürgen Klinsmann, az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya kijelentette: nem állt szándékában sem bírálni, sem pedig lealacsonyítani az észak-amerikai profiligát (MLS) azzal, hogy azt mondta, szerinte Clint Dempsey és Michael Bradley nagy hibát követett el, amikor Európából az MLS-be igazolt.

A német szakvezető ezzel Don Garbernek, az MLS vezetőjének szerdai éles bírálatára reflektált.
Klinsmann hangsúlyozta: ő egyszerűen csak azt akarta mondani, hogy szívesen látná a legjobb amerikai játékosokat Európa csúcsbajnokságaiban, hogy ott készüljenek fel a következő, 2018-as világbajnokságra.

Hozzátette: nagyon örül annak, hogy az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a sportág, az emberek egyre többet foglalkoznak a labdarúgással, és az MLS is évről évre fejlődik.

Garber nem csak a Tottenhamből Seattle-be kerülő Dempsey, illetve az AS Romától a Toronto FC-hez igazoló Bradley ügyét hozta fel. Szerinte a nyári brazíliai vb-n a 32 éves Landon Donovannek – minden idők leggólerősebb amerikai futballistájának – helye lett volna a csapatban, és nem „érdemeire tekintettel”, hanem azért, mert remek formában volt. Klinsmann utóbbi felvetésre – legalábbis egyelőre – nem reagált.

Az amerikai együttes a vb-n a csoportjában a későbbi világbajnok németek mögött a második helyen végzett, a nyolcaddöntőben pedig hosszabbítás után 2–1-re kapott ki a belgáktól.

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
2026.10.12. 08:25

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43