Felkészülés: a PSG nyert Nápolyban, de T. Silva megsérült

Vágólapra másolva!
2014.08.11. 21:55
A francia bajnok Paris Saint-Germain nemzetközi felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte idegenben a Napolit, de Thiago Silvát az első negyedórában combsérülés miatt le kellett cserélni.

A párizsiak már a nyolcadik percben megzörgették a nápolyi hálót, de Lavezzi bal oldali szabadrúgása után Cavani már lesen helyezkedett, így a játékvezető a hazai közönség örömére érvénytelenítette a korábbi Napoli-támadó találatát.

A 12. percben egy sarkazásnál combsérülést szenvedett Thiago Silva, így a brazil védőt le kellett cserélnie a PSG-nek – jeges tömlővel a lábán hagyta el a pályát.

Innentől kezdve a hazaiak váltak támadóbbá, a félidő derekához érve Insigne lapos lövése még nem okozott gondot Sirigunak, a játékrész hajrájában azonban két nagy nápolyi lehetőséget is feljegyezhettünk: előbb Zapata szöglet utáni fejesét blokkolták a gólvonalon, majd Hamsík távoli ágyúzása kerülte el a jobb felsőt.

A fordulást követően előbb Michu 20 méteres ívelése okozott riadalmat, majd Cabaye lapos lövését paskolta szögletre Rafael.

Az 51. percben egy gyors kontra végén Higuaín előkészítése után Insigne lövését még védte a kapus, de a kipattanóra az argentin támadó érkezett leggyorsabban, és öt méterről a kapuba pofozta a labdát (1–0).

Az előny csupán négy percig tartott, Matuidi helyzete még kimaradt, a szünetben beálló Ibrahimovic azonban bevágta a kipattanót (1–1).

A Napoli Inler szabadrúgásával és a nagyon aktív Insigne lövésével veszélyeztették Douchez kapuját, újabb találatot azonban nem tudott elérni.

A 77. percben Pastore gondolt egyet, és kezdett szólóba a hazai térfélen, emberét egy az egyben megverve betört a 16-oson belülre, és 12 méterről kilőtte a jobb felső sarkot (1–2).

A végén a kitámadó olaszok kis híján újabb gólt kaptak, de Lucas próbálkozását Andújar védte, így a PSG végül 2–1-re megnyerte a nápolyi találkozót – kérdés, hogy Thiago Silvát mennyi időre veszítette el.

ACQUA LETE KUPA
Napoli (olasz)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2
(0–0)
Nápoly. Stadio San Paolo.
Napoli: Rafael (Andújar, 75.) – Maggio (Mesto, 66.), Albiol (Henrique, 66.), K. Koulibaly (Gulam, a szünetben), Britos – Gargano (Inler, a szünetben), Jorginho (Dzemaili, 66.) – Callejón (Mertens, a szünetben), Hamsík (Michu, a szünetben), Insigne (Radosevic, 79.) – Zapata (Higuain, a szünetben).
PSG: Sirigu (Douchez, a szünetben) – Aurier, Thiago Silva (Marquinhos, 14.), David Luiz (Van der Wiel, 78.), Maxwell (Digne, 78.) – Cabaye (Verratti, 58.) – Ongenda (Pastore, 55.), Chantome (Thiago Motta, 58.), Matuidi (Bahebeck, 71.), Lavezzi (Lucas, 64.) – Cavani (Ibrahimovic, a szünetben)
Gólszerző: Higuaín (51.), ill. Ibrahimovic (55.), Pastore (77.)

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Real Betis (spanyol)–Fiorentina (olasz) 1–2

ANGOL LIGAKUPA, 1. FORDULÓ
Carlisle United (IV.)–Derby County (II.) 0–2

DÁN SUPERLIGAEN, 4. FORDULÓ
Esbjerg–Silkeborg 0–0

LENGYEL EKSTRAKLASA, 4. FORDULÓ
Pogon Szczecin–Piast Gliwice 0–0

ROMÁN LIGA I., 3. FORDULÓ
Concordia Chiajna–Universitatea Cluj 0–2
FC Brasov–Otelul Galati 1–1

SVÉD ALLSVENSKAN, 18. FORDULÓ
Häcken–Elfsborg 0–2

UKRÁN PREMJER-LIGA, 3. FORDULÓ
Csornomorec Odessza–Volin 1–0
Zorja–Illicsivec 1–0

Legfrissebb hírek

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59
Ezek is érdekelhetik