Gyász: Eusébio után újabb legendát veszített el a Benfica

2014.02.25. 19:28
null
Coluna (jobbra) zászlót cserél Cesare Maldinivel az 1963-as BEK-döntő (AC Milan–Benfica 2–1) előtt
Kedd délelőtt egy maputói kórházban 78 esztendős korában elhunyt Mário Coluna, a Benfica korábbi csapatkapitánya, a lisszaboni csapattal 1961-ben és 1962-ben Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyerő nagyszerű középpályás. Colunát az utóbbi hetekben szívbetegséggel kezelték Mozambikban, rossz egészségi állapota miatt nem is tudott részt venni legendás kortársa, a január elején elhunyt Eusébio lisszaboni temetésén.

A Benficával két BEK-et nyerő (és három vesztes BEK-döntőt megjáró), tízszeres portugál bajnok, hétszeres kupagyőztes Coluna 1963 és 1970 között a lisszaboni együttes kapitányi karszalagját is viselte. Mindkét BEK-diadalhoz döntőben szerzett góllal járult hozzá. 1965 és 1968 között 57 alkalommal szerepelt a portugál válogatottban, nyolc gólt szerzett, tagja volt az 1966-ban vb-bronzérmes csapatnak, beválasztották a torna legjobb tizenegyébe. A Benfica mezét 677 alkalommal viselte, és a mérkőzések majdnem felén a csapatkapitányi karszalag is rajta volt.

A „Szent Szörnyetegnek” becézett, Eusébióhoz hasonlóan mozambiki születésű középpályás 1970-ben légiósnak állt, a Lyonban fejezte be a profi pályafutását, majd az amatőr Estrela Portalegre színeiben vezetett le. Visszavonulása után hazatért, és a Mozambiki Labdarúgó-szövetség elnöke, majd mozambiki sportminiszter lett. Maputóban hunyt el.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
20 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59