U20-as vb: Dél-Korea 3-szor egyenlített, de Irak az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.07. 19:53
A Törökországban zajló U20-as labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében Irak tizenegyesekkel legyőzte Dél-Koreát, s készülhet az Uruguay elleni elődöntőre.

Az iraki válogatott kétszer is megszerezte a vezetést a rendes játékidőben, de a dél-koreaiak mindkétszer egyenlítettek.

Úgy tűnt, a hosszabbításban sem születik újabb gól, de a kétszer 15 perc alatt szinte semmit sem mutató Irak a 118. betalált. Egy bal oldali bedobás után sikerült a labdát továbbpörgetni, majd az érkező Farhan közelről a kapus alatt a hálóba gurította a labdát. Ez volt a játékos harmadik gólja a tornán.

Az első iraki gól után négy, a másodikra nettó nyolc perc alatt érkezett dél-koreai válasz – ezúttal azonban nagyon kevés idő volt hátra. A távol-keleti csapat ennek ellenére harmadszor is egyenlített. Az egy perccel korábban beálló Jung Hjun Cseol lövése megpattant egy iraki védőn, a labda pedig a bal felsőbe vágódott – a 122. percben...

A tizenegyespárbajt azonban Irak bírta jobban, ráadásul a mindent eldöntő körben a mérkőzés legjobbja, Farhan lőtte tovább az övéit.

Irak az elődöntőben Uruguay ellen harcolhatja ki a fináléba jutást.

U20-AS LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, TÖRÖKORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

Irak–Dél-Korea 3–3 (Faez 21. – 11-esből, Farhan 42., 118., ill. K. Csang Hun 25., L. Kvang Hun 50., J. Hjun Cseol 122.) – 11-esekkel 5–4
KÉSŐBB
20.00: Ghána–Chile
TEGNAP JÁTSZOTTÁK
Franciaország–Üzbegisztán 4–0
(Sanogo 31., Pogba 35. – 11-esből, Thauvin 43. – 11-esből, Zouma 64.)
Uruguay–Spanyolország 1–0 (Avenatti 103.) – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított az iraki labdarúgó-válogatott ausztrál szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.24. 19:19

Birkózás: öt magyar érem a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.23. 17:54

Birkózás: Balázs Éda ötödikként zárt a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.21. 19:55

Birkózás: Zsitovoz Petro bronzérmes a pozsonyi U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.18. 19:19

Birkózás: László ezüst-, Toplak bronzérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.17. 20:29

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
2026.08.15. 17:38

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37