Puskás-Suzuki-kupa: Real Madrid-Panathinaikosz döntő lesz

Vágólapra másolva!
2013.03.31. 18:44
A Real Madrid egy góllal legyőzte a Hagi Akadémiát a Puskás–Suzuki-kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornán, Felcsúton, ezzel az A-csoportból bejutott a döntőbe.

A spanyol csapat azzal előzte meg a hozzá hasonlóan négypontos, vasárnap szabadnapos Puskás Akadémiát, hogy egymás elleni, szombati mérkőzésükön a tizenegyespárbajban 2–1-re jobbnak bizonyult.

A B-csoportban tisztább volt a kép: a Panathinaikosz a második összecsapását is megnyerte, így a görög együttes lesz a Real Madrid ellenfele a hétfői fináléban.

A Puskás Akadémia a 2010-ben, 2011-ben és tavaly is győztes Budapest Honvéddal mérkőzik majd a harmadik helyért. Eredmények (a torna honlapja alapján):

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA
A-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Hagi Akadémia (román) 1–0 (1–0)
szombaton játszották:
Puskás Akadémia–Real Madrid (spanyol) 0–0
pénteken játszották:
Puskás Akadémia–Hagi Akadémia (román) 1–0 (0–0)
A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 4 pont (1–0), 2. Puskás Akadémia 4 (1–0), 3. Hagi Akadémia 0

B-CSOPORT
Panathinaikosz (görög)–Melbourne Football Institute (ausztrál) 5–0 (1–0)
szombaton játszották:
Panathinaikosz (görög)–Budapest Honvéd 2–1 (1–1)
pénteken játszották:
Budapest Honvéd–Melbourne Football Institute (ausztrál) 2–0 (0–0)
A csoport végeredménye: 1. Panathinaikosz 6 pont, 2. Budapest Honvéd 3, 3. Melbourne Football Institute 0

További program:
hétfőn:
az 5. helyért:

Hagi Akadémia–Melbourne Football Institute, Székesfehérvár, Sóstói Stadion 13.00
a 3. helyért:
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd, Székesfehérvár, Sóstói Stadion 15.00
döntő:
Real Madrid–Panathinaikosz, Székesfehérvár, Sóstói Stadion 17.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik