Rangers: a bajnoki címek maradnak, a pénz ugrik

Vágólapra másolva!
2013.02.28. 18:18
A skót negyedosztálybeli labdarúgó-bajnokságot fölényesen vezető, ötvennégyszeres skót bajnok Rangerst nem fosztották meg egyetlen bajnoki címétől sem, azonban 250 ezer fontos pénzbüntetés megfizetésére kötelezték pénzügyi szabálytalanságok miatt.

A Lord Nimmo Smith által vezetett, a skót Premier League által kijelölt független háromfős bizottság 250 ezer fontra – azaz körülbelül 86 millió forintra – büntette az előző szezonban a negyedosztályba visszasorolt Rangerst, mert a klub nem tudott elszámolni a játékosok 2000 és 2011 között kifizetett béreiről. A korábbi tulajdonos, Sir David Murray szóbeli megegyezések alapján egy offshore bankból vetette fel a játékosokkal a fizetésüket, hitel formájában, ami adóelkerüléssel járt.

A Rangerst 1872-ben alapították, 141 éves fennállása során ötvennégyszer nyerte meg a skót bajnokságot, harmincháromszor a skót kupát, huszonhétszer a ligakupát és egyszer, 1972-ben az UEFA-kupát. A döntés értelmében a klub megtarthatja korábban megnyert címeit, így azt az öt bajnoki trófeát is, amelyet a vizsgált időszakban szerzett.

„Bár a kifizetések önmagukban nem voltak szabálytalanok és nem sértették sem a bajnokság, sem a szövetség szabályait, a korábban megállapított jogsértések magas pénzbüntetést vonnak maguk után. A Rangers FC azonban semmilyen előnyt sem szerzett a liga szabályainak megszegésével a többi csapat előtt, így a korábbi bírságokon és a mostani pénzbüntetésen kívül más egyéb szankciót nem von maga után az ügy" – áll a bizottság hivatalos közleményében.

A bizottság korábban már elrendelte, hogy a Rangers új tulajdonosai nem vonhatók felelősségre a régi tulajdonos, Sir David Murray cselekedetei miatt, így a pénzbüntetéseket még a régi tulajnak kell megfizetnie.

A negyedosztály küzdelmeit a Rangers huszonhat forduló után húsz ponttal vezeti, 70–21-es gólkülönbséggel.

Legfrissebb hírek

Munkaszüneti napot hirdetnek Skóciában a válogatott vb-szereplése miatt

Foci vb 2026
2026.01.05. 20:29

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Végleg megszerezné Keresztes Krisztiánt a Dundee

Minden más foci
2026.01.02. 19:33

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
2025.12.27. 21:08

Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.12.19. 23:43

„A Rangers ismét megfizetett a védelem gyengeségeiért”– skót lapszemle

Európa-liga
2025.12.12. 07:32

A Rangers ellen hátrányból felállva győzött, és továbbjutott a Ferencváros az El-alapszakaszban

Európa-liga
2025.12.11. 20:43

Korábbi MTK-játékos ollózós mozdulatával szerzett vezetést a Rangers, de fordított az FTC – videó

Európa-liga
2025.12.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik