Európai kupák: a DVSC 1.3 millió eurót keresett a legutóbbi szezonban

MTI MTIMTI MTI
2011.08.16. 23:18
Címkék
Az előző idénybeli európai kupaszereplése révén 1 millió 312 ezer 282 eurót kap az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) a Debrecen. A 2010–11-es évadban a Bajnokok Ligája-döntős Manchester United kereste a legtöbbet, majdnem 53.2 millió eurót.

Az UEFA keddi közleménye szerint tavaly a BL selejtezőjéből az Európa-liga csoportkörébe kerülő DVSC a részvételért 640 ezer, a meccsekért 360 ezer, a teljesítményért (6 találkozón gyűjtött 3 pont) 140 ezer, míg egyéb jogcímen, piaci részesedésként 172 282 eurót kasszíroz.

A Bajnokok Ligája előző kiírásában annak ellenére a Manchester United kapta a legtöbb pénzt – 53.197 millió eurót –, hogy elveszítette a döntőt a Barcelonával szemben. A pénzdíjakból a győztes katalán klub 51.025 millió eurót kasszírozott.

Az angol csapat „pénzügyi" első helye azzal magyarázható, hogy az elosztásnál súlyozzák a televíziós közvetítési jogdíjakat is, és ez a szigetországi klubokat alapvetően előnyösebb helyzetbe hozza.

A Chelsea 44.523, az elődöntős Schalke 39.75, a Real Madrid pedig 39.288 milliót eurót keresett. A mind a hat csoportmérkőzését elveszítő szlovák MSK Zilina 7.412 millió euróhoz jutott.

Az európai szövetség amúgy összesen 754.1 millió eurót osztott szét a 32 főtáblás együttes között, míg további összesen 125 milliót kaptak a selejtezős csapatok, illetve nemzeti szövetségeik. Az EL-ben 150.360 milliót osztottak szét 56 együttes között.

Legfrissebb hírek

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Robotfűnyírón érkező labda, fellökött labdaszedő – a Csepel–DVSC MK-meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 18:37

Videó: Kocsis véletlenül fellökte ünneplés közben a labdaszedőt, majd nekiadta a mezét

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 16:29