Argentína: Zanetti első számú célja a Copa Américán való részvétel

2011.02.08. 13:42
Javier Zanettinek jelenleg az a legnagyobb álma, hogy részt vehessen az idei labdarúgó Copa Américán, amelyet történetesen hazájában, Argentínában rendeznek.

Zanetti 138 fellépéssel válogatottsági csúcstartónak számít Argentínában, még úgy is, hogy az előző években nem minden szövetségi kapitány számított rá. A 2006-os vb-ről José Pekerman, a 2010-esről pedig Diego Maradona miatt maradt le. Az utóbbit váltó Sergio Batistánál viszont ismét stabil kerettag, így szerda este a portugálok elleni felkészülési mérkőzésen nagy valószínűséggel megünnepelheti 139. válogatottságát.

Ennél azonban már távolabb is tekint az Inter ikonjának számító csupa szív játékos, aki idén augusztusban már a 38. életévét tölti be.

„Még nem tűztem ki magam elé a visszavonulásom dátumát. A legnagyobb álmom a Copa Américán való részvétel, már csak azért is, mert a hazánk ad otthont a tornának" – nyilatkozta az argentin nemzeti együttessel Genfben tartózkodó Zanetti a Telamnak.

„A válogatott mérkőzések mindig is fontosak voltak számomra, nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek. A következő nagy feladatként a Copa América vár ránk, és az ilyen típusú meccsek remek lehetőséget biztosítanak a tornára való felkészülésre" – utalt a védőként és középpályásként is bevethető játékos a Portugália elleni találkozójukra.

Ha Argentínáról van szó, kikerülhetetlen téma Lionel Messi, így Zanetti is ejtett róla néhány szót: „Tudjuk, bárhol is lépünk fel, Leo képes eldönteni a meccseinket, és jó látni, hogy remek formában van. Örömöt jelent egy ilyen tehetség mellett futballozni."

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2026.10.18. 10:01

Az ügyészek 4-12 év börtönbüntetést kértek a Maradonát kezelő orvosokra

Minden más foci
2026.10.10. 09:43

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

Cristiano Ronaldo is reagált Messi búcsúposztjára

Minden más foci
2026.10.07. 21:19

„Az utolsó tangó” – nemzetközi lapszemle Lionel Messi búcsúmeccséről

Minden más foci
2026.10.07. 12:41

85 ezer néző előtt búcsúzott el az argentin válogatottól Messi – galéria

Minden más foci
2026.10.07. 11:45

Álló ováció a 10. percben, drónshow, ajándékok és könnyek – ilyen volt Messi utolsó válogatott meccse

Minden más foci
2026.10.07. 10:30

„Leo, húsz éven át ott voltál nekünk, most mi voltunk ott érted” – Martín Mazur az NS-nek

Minden más foci
2026.10.07. 09:49