Portugália: Diego Maradona is bejelentkezett a kapitányi posztra

2010.09.15. 10:40
Helyi lapinformációk szerint Diego Maradona is szívesen elfoglalná a portugál labdarúgó-válogatott pillanatnyilag üres szövetségi kapitányi posztját.

Az A Bola című mértékadó lisszaboni sportlap Maradona egyik korábbi asszisztensére hivatkozva adott hírt az egykori világklasszis ambíciójáról.

„Beszélgettünk vele erről, és valóban érdekli őt a feladat. Jelenleg nincs más elfoglaltsága, s bár egyelőre senki sem kérte fel, vonzza a lehetőség" – mondta Alejandro Mancuso, aki segítőként tagja volt Maradona edzői stábjának az argentin válogatottnál. Továbbra is a portugál Paulo Bento a portugál szaksajtó favoritja Carlos Queiroz múlt héten megüresedő helyére, ám a portugál szövetségben többen úgy vélik: tapasztalt külföldi, lehetőleg latin-amerikai szakemberre lenne szükség ahhoz, hogy a világsztárok – elsősorban Cristiano Ronaldo – a válogatottban is kibontakoztassák tudásukat.

Az argentin válogatottat a vb után elhagyó Maradona mellett honfitársa, José Pekerman, valamint a mexikói Javier Aguirre nevét emlegetik a jelöltek között. A közelmúltban Portugáliának már volt latin-amerikai szövetségi kapitánya: a brazil Luiz Felipe Scolari vezetésével 2004-ben Eb-ezüstöt szerzett a csapat, 2006-ban negyedik lett a vb-n.

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor Portugáliában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:54

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
2026.07.23. 07:54

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.22. 22:49

Nuno Gomes: Fehér Miki örökre összekötötte a csapatunkat

Minden más foci
2026.07.19. 14:02

Ha angol–argentin, akkor mindig, mindig és örökké Maradona

Foci vb 2026
2026.07.15. 18:03

Diego Maradona csúcsát adta át a múltnak Lionel Messi

Foci vb 2026
2026.07.08. 02:34

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
2026.07.05. 22:32