Franciaország: elutasították Patrice Evra fellebbezését

MTI MTIMTI MTI
2010.09.09. 17:59
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) illetékesei elutasították Patrice Evra fellebbezését, így a Manchester United védőjének érvényben marad öt válogatott mérkőzésre szóló eltiltása, amelyet a világbajnokságon történtekért kapott.

Az FFF fegyelmi bizottsága még augusztusban a vb-ről hazaküldött Nicolas Anelkát 18, Evrát öt, Franck Riberyt három, Jeremy Toulalant pedig egy találkozóra tiltotta el, míg az ötödik érintett, Eric Abidal nem kapott büntetést.

A dél-afrikai viadalon a 2006-ban döntős franciák már a csoportkör után csomagolhattak egyetlen ponttal és ugyanennyi rúgott góllal, ugyanis utolsók lettek csoportjukban, ráadásul a pályán kívül sem az elvárt módon viselkedtek. Anelka a mexikóiak elleni mérkőzés szünetében összekülönbözött Raymond Domenech szövetségi kapitánnyal, a történtek napvilágra kerülése nyomán pedig a szövetség vezetősége hazazavarta a csatárt. Ezt követően a játékosok sztrájkba léptek, egy edzést kihagytak, többen pedig nem léptek pályára az utolsó találkozón.

Evrának csapatkapitányként, Ribérynek az ő helyetteseként, Anelkának az öltözőben történtek miatt kellett megjelennie a fegyelmi testület előtt. Abidalnak azért, mert nem volt hajlandó játszani a dél-afrikaiak elleni zárótalálkozón, Toulalannak pedig azért, mert ő fogalmazta meg a játékosok sztrájkra vonatkozó közleményét.

Evra legközelebb így jövő februárban, a brazilok elleni barátságos mérkőzésen játszhat újra a nemzeti csapatban.
    
Legfrissebb hírek

Dembélé és Mbappé bekerült, Camavinga kimaradt – megvan a franciák világbajnoki kerete

Foci vb 2026
2026.05.14. 21:10

Kétszer is legyőztük a házigazdákat a franciaországi röplabdatúrán

Röplabda
2026.05.09. 21:58

Női jégkorong divízió 1/A-vb: először veszítettek az olaszok

Jégkorong
2026.04.15. 22:29

Kylian Mbappé: Számomra a Real Madridban futballozni Isten ajándéka

Spanyol labdarúgás
2026.04.14. 13:23

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2026.04.12. 21:29

Douénak vasárnapig nem volt válogatott gólja – most már több is van

Minden más foci
2026.03.29. 23:05

Mbappé betalált, még emberhátrányban is legyőzte Franciaország Brazíliát az Egyesült Államokban

Minden más foci
2026.03.26. 23:24

„Egyszerűen nem igaz” – Kylian Mbappé tagadja, hogy a Real Madrid a rossz térdét vizsgálta volna meg

Francia labdarúgás
2026.03.25. 22:55
Ezek is érdekelhetik