Norvégia: a játékvezető elismerte, ki kellett volna állítania Kovácsot

2010.03.15. 15:46
Elismerte hibáját Per Ivar Staberg játékvezető, aki az Odd Grenland–Stabaek norvég labdarúgó bajnoki mérkőzésen működött közre.

Az összecsapás 19. percében egy pontrúgásnál Kovács Péter könyöke eltalálta a Stabaek izlandi védőjének, Bjarni Eiríkssonnak az arcát.

Kovács korábban azt nyilatkozta, hogy csak véletlen baleset volt, és a játékvezető is így látta. Staberg azonban a visszajátszások megtekintése alapján már máshogy vélekedik.

„Valóban azt mondtam akkor Kovácsnak, hogy nem láttam semmilyen szabálytalanságot. Nem jó ilyet visszanézni, főleg ha az ember érintett is benne, de be kell látnom, hogy piros lapot kellett volna adnom."

A harstadi játékvezető (aki 2003 és 2007 között FIFA-kerettag is volt) elárulta, hogy szinte végig Kovácsék párosát figyelte, ám abban a pillanatban, amikor a könyöklés történt, éppen másfelé figyelt.

„Ha végig látom az esetet, biztosan piros lapot adok, főleg a lassítások megtekintése után" – fejezte be nyilatkozatát Staberg, aki hozzátette, hogy sajnálja az esetet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
15 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21