Négy pirosat kapott egy meccsen, két évre eltiltották

Vágólapra másolva!
2010.02.18. 16:03
null
Broadley négy pirosa sajátos rekord
Alighanem sajátos Guinness-rekordot állított fel egy walesi kupamérkőzésen Ricky Broadley: az ötödosztályú Mountain Rangers támadója négy (!) piros lapot kapott a találkozón, és a viselkedéséért két évre eltiltották.

Nem mindennapi jeleneteknek lehetett szemtanúja a Mountain Rangers–Penrhyndeudraeth walesi kupamérkőzésre kilátogató (feltehetően nem túl nagy létszámú) nézősereg: Ricky Broadley, a hazaiak futballistája négy piros lapot gyűjtött be a találkozón.

A 29 éves csatárt a meccs 64. percében állította ki a játékvezető, miután egy tömegjelenet végén durván beleszállt az ellenfél egyik játékosába. Ennyivel azonban nem ért véget a történet, Broadley ugyanis még három másik piros lapot is „kiharcolt magának".

A második azért járt, mert vitatkozott a bíróval, a harmadikat azért kapta, mert dühében leöntötte vízzel a játékvezetőt, míg a negyedik kiváltó oka az volt, hogy a mérkőzést követően megfenyegette a bírót a klubházban.

Broadleyt az összecsapás után a helyi szövetség két évre eltiltotta a játéktól, ezen kívül 75 fontos pénzbüntetést is kirótt rá. A magáról megfeledkező labdarúgó azzal védekezett, hogy szabálytalansága előtt megütötték, emiatt vesztette el a fejét.

„A nagy izgalomban mondtam néhány dolgot, amelyet nem kellett volna, de senkit sem tapostam meg!" – jelentette ki a játékos, akit már néhány évvel ezelőtt is eltiltottak hosszabb időre.

A walesi ötödosztályban szereplő Mountain Rangers vezetői időközben bejelentették, hogy Broadley nem lép többet pályára a klub mezében. A mérkőzés egyébként parázs hangulatban zajlott, John Owen játékvezető másik három labdarúgót is kiállított, végül a negyedosztályú Penrhyndeudraeth 3–0-ra győzött.

Broadley esete (amely annyira bizarr, hogy néhány részletet illetően a róla szóló hírek is ellentmondanak egymásnak) új rekord egyébként: eddig Dean Windass tartotta a vonatkozó csúcsot, aki 1997-ben, az Aberdeen játékosaként három piros lapot kapott egy meccsen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik