Változékony idő és egy új futamgyőztes a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2009.07.05. 15:41
Címkék
Változékony időjárás fogadta a Hungaroringre látogató versenyzőket az országos amatőr gokartbajnokság (OAGB) futamán. Az időmérő edzés végén eleredt az eső, és sokan emiatt nem tudtak előrébb kerülni. Aztán elállt, és a versenyeket már vizes, felszáradó pályán futották, míg a 4. futamra az aszfalt már szinte teljesen megszáradt. A menetirány ezúttal az óramutató járásával ellentétes volt.

1. kategória

A döntők közül a legkönnyebbek versenyeztek utoljára, így az ő futamukra már száraz pályán került sor. Huba Patriknak már egy ideje érett a győzelem, és ezúttal sikerült is megszereznie. Külön megszépíti első OAGB győzelmét, hogy mellé a pole pozíciót is megszerezte, és remek csatában győzött, egy lassabb géppel tartotta maga mögött az üldözőket.

A verseny elején egy négyes csoport hajtott az első helyért, amiből Szetei Gergely járt a legszerencsétlenebbül, aki a gumifalba csúszott és már csak a mezőny végére tudott visszajönni. Patrik mögött Kovács Zsolt Milán és Veréczi Dániel csatázott, akik végül ebben a sorrendben futottak be, de oda-vissza előzték egymást. Szántó Tamás a 4. helyen egy gyenge géppel szépen tartotta maga mögött a mezőnyt, szó szerint vonatoztatva az üldözőket.

2. kategória

Az elmúlt futamokon rendkívül peches Balogh Dávid szerezte meg az első rajtkockát, ám az első kanyarban kissé lecsúszott az ívről, így Janecskó Adrián megelőzte és nagy előnnyel nyerte a futamot. A végső sorrend az első körökben dőlt el. A 4. körben az 5. helyért csatázva Riba Krisztián kiforgatta Fodor Ágit, akit aztán sportszerűen megvárt. Az 5. körben a 3. helyért Benedek Viktornak sikerült megelőznie Deák Károlyt, akit ugyanakkor Vass István is megelőzött, megszerezve a 4. helyet. Deák Károly közben ki is csúszott, így közvetlenül Fodor és Riba elé érkezett vissza a 7. helyre. A 7. körben Riba megelőzte Fodort, majd a verseny végén sikerült nagy csatában Deákot is megelőznie, ezzel pedig a 7. helyen ért célba.

3. kategória

A hármas kategória versenye volt az első a sorban, így ott még teljesen vizes pályán hajtottak a versenyzők. A Hungaroring gokart pályájáról tudni kell, hogy jól elvezeti a vizet és az érdes aszfaltot, így ha víz borítja, akkor is viszonylag jól tapad. A pole pozícióból Csáki Zoltán várhatta a rajtot az állás szinte körről körre változott. A 3. helyről induló Riba Krisztián magasan nyerte a futamot, miután a 3. körben az élre állt. A második körben megelőzte Pinkertet és Csákit, akit kissé meglökött, ezért visszaengedte, ám egy kör múlva ugyanott visszavette a vezetést.

A második helyre Janecskó Adrián jött be, aki a verseny elején hibázott és egy előzési kísérlet közben a fallal „kötött ismeretséget”, majd a 9. helyről jött vissza egészen a 2.-ra. A harmadik Bakonyi Ákos lett. Riba Krisztiánt leszámítva egy bolyban haladt az egész mezőny a 2. helytől kezdve, és rengeteg előzést láthattak a nézők. A legrosszabbul Németh Attila járt, aki a verseny elején a 3. helyre küzdötte fel magát, de a verseny végén egy előzés közben rossz ívre került, és a célegyenesben található jobb-bal sikánnál fékeznie kellett, hogy ne menjen a falnak, így viszont a 8. helyre csúszott vissza.

4. kategória

Bakonyi Ákos szerezte meg a pole pozíciót és egy percig sem hagyott kétséget a győzelmét illetően. Mögötte Pinkert György tartotta maga mögött az üldözőket és sikerült megvédenie 2. helyét Topor Kálmánnal szemben. A rajtnál Csáki Zoltán fogott falat és esett vissza a 9. helyre, majd a 6. körben megelőzte Sódar Zoltánt.
Németh Attila az 5. helyről rajtolt és az 5. körben sikerült megelőznie Nyuka Gábort egy remek kifékezéssel.

A 9. körben azonban Nyuka visszaelőzte, és a verseny hátralevő részében nagy csatát vívtak, amiből végül Németh jött ki győztesen, amikor 3 körrel a leintés előtt beszúrt Gábornak az első gyors bal kanyarban. Mögöttük Manzéger Illés ért célba, aki Csákival és Sódarral csatázott, majd végül a 18 körben sikerült megelőznie Csákit.

Akik érdeklődnek a sorozat iránt, esetleg szívesen elindulnának egy-egy versenyen, bővebb információt találhatnak a www.amatorgokart.hu oldalon.

OAGB, HUNGARORING

1. KATEGÓRIA
1 Huba Patrik 25
2 Kovács Zsolt Milán 20
3 Veréczi Dániel 16
4 Szántó Tamás 13
5 Garamvölgyi Niki 11
6 Szabó Károly 10
7 Fodor Ági 9
8 Hirsch Máté 8
9 Szetei Gergely 7

2. KATEGÓRIA
1 Janecskó Adrián 25
2 Balogh Dávid 20
3 Benedek Viktor 16
4 Vass István 13
5 Molnár Tibor 11
6 Arányi Attila 10
7 Riba Krisztián 9
8 Deák Károly 8
9 Fodor Ági 7

3. KATEGÓRIA
1 Riba Krisztián 25
2 Janecskó Adrián 20
3 Bakonyi Ákos 16
4 Csáki Zoltán 13
5 Szabó Dávid 11
6 Pinkert György 10
7 Priblinszky Zoltán 9
8 Németh Attila 8
9 Fábián Zoli 7

4. KATEGÓRIA
1 Bakonyi Ákos 25
2 Pinkert György 20
3 Topor Kálmán 16
4 Németh Attila 13
5 Nyuka Gábor 11
6 Manzéger Illés 10
7 Csáki Zoltán 9
8 Sódar Zoltán 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik