Hatott az edzői fenyegetés

„Azt mondják, az ilyen mérkőzéseken az esélyesebbnek vélt csapatok mindig kicsit később »kapcsolnak«” – keresett fogódzkodót a 2–1-es vendég-győzelemmel végződő Kazincbarcika–Győri ETO Magyar Kupa-csata kapcsán a zöld-fehérek gólszerző támadója, Bajzát Péter.

Ez (is) lehet egyfajta magyarázat arra, hogy a szünetben az NB II Keleti csoportjában szereplő együttesnél volt az előny.

„Szerencsére, még idejében észbe kaptunk” – utalt aztán az eredmény alakulására Bajzát Péter.

Hogy a győriek a félidőbeli hátrányuk dacára is (csekélyke…) előnnyel várhatják a szerdai visszavágót, nem pusztán a játékosokon, hanem Dragoljub Bekvalacon is múlt. A vendégek szerb vezetőedzője ugyanis a szünetben bekeményített, és dörgedelmes figyelmeztetésben részesítette a játékosokat; nem pusztán labdarúgói lelkére, hanem pénztárcájára is nyomást gyakorolt (persze a kettő némiképp össze is függ egymással). Kilátásba helyezte: ha még egy gólt kapnak, fejenként háromezer euróra, azaz csaknem egymillió forintra bünteti meg a társaság valamennyi tagját.

„Ezt nem hallottam, éppen kint melegítettem” – utalt Bajzát Péter arra, milyen előnnyel jár, ha cserejátékosként veszik figyelembe az embert.

A csapatkapitány, Stark Péter azonban fültanúja volt Drago-ljub Bekvalac némiképp rendhagyó bércsökkentő javaslatainak.

„Ezt kellett csinálni, nem volt más megoldás – jelezte egyetértését az ETO harmincesztendős hátvédje. – Az edzőnek ilyen esetekben két lehetősége van. Mondhatja azt, hogy a gyengébbeket kihagyja a csapatból, vagy pénzbüntetéssel fenyeget. Ez benne van a pakliban. Drago-ljub Bekvalac a csütörtöki edzés előtt elmondta: nem akart senkit sem megsérteni, csak szerette volna felrázni a társaságot.”

A kilátásba helyezett súlyos büntetés azonban mindig kétélű fegyver: egyrészt jobb teljesítményre ösztönözheti a „fenyegetetteket”, másrészt viszont (és erre is láttunk már példát) görcsössé teheti azoknak a játékát, akik egyébként is önbizalomhiánnyal küszködnek.

„Szerencse, hogy nem sokkal a szünet után egyenlítettünk – mondta az akkor még kispados Bajzát Péter. – A gyors gól ugyanis megnyugtatta a csapatot, és a folytatásban már felszabadultan játszottunk.”

„Hatott a fenyegetés – összegzett Stark Péter. – Sértődés helyett mindenki magába nézett, és elgondolkodott. A játékunkkal az első félidőben sem volt gond, bár a mély, sáros talaj megnehezítette a dolgunkat. Mégis, valami hiányzott… Eleinte csak tapogatóztunk, de később már nagyobb elánnal küzdöttünk. Le a kalappal a hazaiak előtt, hiszen nem bunkerfutballal próbálkoztak. A visszavágóra még az előny tudatában sem állhatunk úgy ki, hogy alibizünk. Hazai pályán, hazai közönség előtt ez megbocsáthatatlan bűn lenne.”

Arról már nem is szólva, hogy jöhetnének Dragoljub Bekvalac további megszorító intézkedései…