Kajak-kenu: Josefa Idem Kovács Katalint is megverné

2008.08.20. 15:05
A sorozatban negyedik olimpiáján szereplő olasz Josefa Idem, miután második legjobb idővel jutott a női kajak 500 méteres döntőjébe (a német Wagner mögött és a magyar Kovács Kati előtt) már aranyálmairól beszélt a La Gazetta dello Sportnak.
„Most már egyértelműen a győzelemre hajtok. Kemény erőpróba volt, de nem adtam ki magamból a maximumot, ráadásul a kínait is szemmel kellett tartanom, kis híján visszaestem emiatt. Remek formában érzem magam, nagyon jól kezdtem, még ha picit görcsösen is. Vidám vagyok és boldog, a lehető legjobban szeretném kihasználni ezt a nagy lehetőséget.” – nyilatkozta felhőtlenül az olasz.Tény, a 44 éves Idem (a lap – tévesen – megemlíti, hogy épp kétszer annyi idős, mint magyar vetélytársa) pályafutása során tulajdonképpen már mindent megnyert. Az atlantai bronz, a sydney-i arany, és az athéni ezüst után valóban felszabadultan lapátolhat. Mindenesetre mi bízunk benne, hogy Kovács Kati miatt csak ezüsttel gazdagodik Josefa Idem olimpiai éremgyűjteménye.
Legfrissebb hírek

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23
Ezek is érdekelhetik