Nem tudják, mire lesz elég, de mindketten egyéni csúcsra törnek

2008.07.06. 23:07
A férfiaknál és a nőknél is mindkét magyar versenyzőt a döntőbe várjuk 400 méter vegyesen Pekingben. Ám míg a férfiaknál egyértelmű a helyzet, Jakabos Zsuzsannának és Hosszú Katinkának valószínűleg meg kell javítania egyéni legjobbját a nyolc közé kerüléshez.
A medencében riválisok, a magánéletben barátnők
Fotó: Havran Zoltán
A medencében riválisok, a magánéletben barátnők
A medencében riválisok, a magánéletben barátnők
Fotó: Havran Zoltán
A medencében riválisok, a magánéletben barátnők

Régen volt már, amikor magyar női úszóért drukkolhattunk 400 méter vegyesen. Régen volt már, amikor Egerszegi Krisztina – 100 és 200 háton aratott győzelme mellett – ezen a távon is az olimpiai dobogó legfelső fokára állhatott.

Régen volt már – 16 éve. Egerszegi barcelonai győzelme óta egyedül Risztov Éva „tartotta a frontot” ezen a távon, ő azonban már régen felhagyott az úszással. Igaz ugyan, hogy az utóbbi években sem maradt magyar nélkül a hosszabbik vegyesúszószám, ám a kifejezetten hangzatos sikerek jobbára hiányoztak.

Ennek némiképp ugyan ellentmond Hosszú Katinka 2004-es és Jakabos Zsuzsanna 2005-ös Európa-bajnoki bronzérme – igaz, mindketten a rövid pályás kontinensviadalon érték el –, ám tény: mindkettőjük számára leginkább az volt a (z elérhető) cél a soros világversenyen, hogy döntőbe kerüljenek. Ez pedig hol sikerült, hol nem.

Az athéni olimpiát követő két év inkább Jakabosnak, míg az utóbbi kettő Hosszúnak sikerült jobban. Mára azonban, úgy tűnik, Jakabos is összeszedte magát, ezt jól mutatja, hogy a márciusi, eindhoveni Európa-bajnokságon simán döntőbe került, és ott is épphogy csak leszorult a dobogóról.

Nem úgy Hosszú Katinka! A bajai lány ugyanis az ezüstéremig jutott, és mindkét eredmény egészen kiváló, még akkor is, ha a tavaszi kontinensviadalról bizony jó néhány favorit hiányzott. Eindhovenben tehát Hosszú Katinka teljesített jobban, azóta azonban egyre inkább Jakabos Zsuzsanna „kerekedik felül” kettejük párharcában.

„Egyáltalán nem mérgezi meg kapcsolatunkat az állítólagos rivalizálás – mondta Jakabos. – Már csak azért sem, mert ilyen nincs. Az igaz, hogy a versenyeken Katinka sem más, mint egy vetélytárs, sőt a legnagyobb vetélytárs, ám a hétköznapi életben kifejezetten jóban vagyunk. Az edzőtáborok alatt általában egy szobában alszunk, mindenben segítjük egymást. A verseny rajtja és célja között természetesen nincs barátság, ám azt hiszem, ez pont így helyénvaló.”

Hogy Pekingben is egy szobában alszik-e majd a két lány, a jövő kérdése, ám az borítékolható, hogy a kínai fővárosban egyáltalán nem lesz könnyű dolguk. Szinte biztos, hogy mindkettejüknek egyéni csúcsot kell úszniuk a döntőbe kerüléshez.

„Természetesen én is erre törekszem – folytatta Jakabos. – Szeretném megjavítani egyéni rekordomat, de fogalmam sincs, hogy ez mire lesz elegendő Pekingben. Nagyon erős a mezőny, és ki tudja, kik tűnnek még fel az olimpián.”

„Biztos vagyok benne, hogy olyan úszókkal is találkozunk a kínai fővárosban, akikről korábban nem is hallottunk – vette át a szót Hosszú. – Pont ezért nagyon nehéz megjósolni, hogy mi vár ránk az olimpián.”

Hosszú Katinkára a napi két edzés mellett a szóbeli érettségi is várt. A bajai lány azt mondja, eszébe sem jutott, hogy az olimpia miatt elhalassza a vizsgáit. „Szerettem volna az osztálytársaimmal érettségizni – mondta. – Túl a vizsgákon már csak az úszásra koncentrálok, mert bizony be kell ismernem, hogy a tanulás elég sok energiámat felemésztette. Ez a spanyol- és franciaországi versenyeken is érződött.”

Jakabos Zsuzsannának viszont jól sikerült ez a két viadal, ám a csúcsformától még messze van a pécsi lány. „Az olimpiai úszóversenyek első két napjára kell időzítenünk a csúcsformát, hiszen akkor rendezik 400 méter vegyesen a selejtezőket és a döntőt – így Jakabos. – Én ennek kifejezetten örülök, jobban szeretek az első napokban versenyezni, előfordult már, hogy napokon keresztül izgultam, idegeskedtem, így nem is tudtam jól teljesíteni.”

Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka az olimpiáig már csak a július eleji országos bajnokságon lép rajtkőre, ám az korántsem biztos, hogy 400 méter vegyesen. Mindkettejük helye biztosnak mondható a pekingi csapatban, így elképzelhető, hogy inkább más számokban méretik majd meg magukat a Margitszigeten.
Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok is szerepel a négy év után visszatérő Exatlonban

Egyéb egyéni
2026.03.06. 12:21

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44
Ezek is érdekelhetik