A Fenerbahcét Luis Aragonés irányítja a következő szezontól

Vágólapra másolva!
2008.06.25. 16:40
A török klub közlése szerint előszerződést kötöttek a 69 éves trénerrel, aki a brazil Zicótól veszi majd át a szakmai munka irányítását. A két évre szóló kontraktust az Európa-bajnokság után írják alá a felek, de addig Luis Aragonés kizárólag a spanyol együttessel hajlandó foglalkozni, mivel együttese csütörtökön az orosz csapattal játszik az Eb-elődöntőben.
Luis Aragonés a következő szezontól a török Fenerbahcét irányíthatja
Fotó: Reuters
Luis Aragonés a következő szezontól a török Fenerbahcét irányíthatja
Luis Aragonés a következő szezontól a török Fenerbahcét irányíthatja
Fotó: Reuters
Luis Aragonés a következő szezontól a török Fenerbahcét irányíthatja

A Fenerbahce történetének legnagyobb sikerét érte el a nemzetközi porondon azzal, hogy az idén tavasszal bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé, ahol végül a Chelsea szoros csatában búcsúztatta a brazil Zico tanítványait.

A siker ellenére Aziz Yildirim, a Fenerbahce elnöke már június elején elismerte, hogy a brazil szakember távozik a csapattól, mert a hírek szerint nem tudott megállapodni a török klub vezetőivel.

A Fenerbahce szerdán hivatalosan is bejelentette: a következő két szezonban a spanyol válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Luis Aragonés irányítja a török gárdát.

A jövő hónapban 70. születésnapját ünneplő spanyol tréner egyelőre nem kíván foglalkozni a jövőjével, ezért nem is nyilatkozott a Fenerbahce bejelentése kapcsán. Aragonés egyelőre csak és kizárólag a spanyol válogatottra összpontosít, hiszen csütörtökön Oroszország ellen Eb-elődöntőt játszik csapata.

Ha a spanyolok legyőzik az oroszokat, a törökök pedig szerdán a németeket, akkor Aragonés a leendő játékosaival kerülhet szembe a fináléban, hiszen a török válogatottból Volkan Demirel, Ugur Boral, Mehmet Aurélio, Colin Kazim-Richards és Semih Sentürk is a Fenerbahcét erősíti.

A spanyol Luis Aragonés eddig csak a hazájában dolgozott (csapatai voltak: Atlético Madrid, Betis, Barcelona, Sevilla, Valencia, Oviedo, Mallorca). Legnagyobb sikereit az Atlético Madriddal érte el, amellyel bajnoki címet és Spanyol Kupát is nyert. A spanyol válogatottat a 2004-es Eb után vette át, és azóta a világbajnokságon a nyolcaddöntőig ,az idei Eb-n pedig már az elődöntőig vezette.
Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
11 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
20 órája

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Török Szuperkupa: Sallaiék elveszítették a döntőt

Légiósok
2026.01.10. 19:49

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

Légiósok
2025.12.01. 20:20

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41
Ezek is érdekelhetik