Tavaszi remeklők jutalma: Del Piero és Cassano is a szűk keretben

Vágólapra másolva!
2008.05.20. 17:03
Roberto Donadoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya kedd délután megnevezte huszonnégy fős keretét az Európa-bajnokságra. A kerethirdetés mellett egyéb fontos információ is napvilágot látott, mégpedig az, hogy Donadonival hosszabbítottak, és a 2010-es világbajnokság végéig maradhat a „squadra azzurra” élén.
Roberto Donadoni a kamerák kereszttüzében jelentette be, kikre számít az Eb-n
Fotó: Reuters
Roberto Donadoni a kamerák kereszttüzében jelentette be, kikre számít az Eb-n
Roberto Donadoni a kamerák kereszttüzében jelentette be, kikre számít az Eb-n
Fotó: Reuters
Roberto Donadoni a kamerák kereszttüzében jelentette be, kikre számít az Eb-n

Felszállt a fehér füst, azaz Roberto Donadoni keddi kerethirdetése során szinte minden kérdésre választ adott, ami a világbajnoki címvédő olasz válogatott Európa-bajnokságra készülő állományát illeti. A szövetségi kapitány egyelőre huszonnégy futballistát nevezett meg, ebből kell kihúznia még egyet május 28-ig, a résztvevők megnevezésének hivatalos időpontjáig.

Donadoni legnagyobb húzása az volt, hogy beválogatta a keretbe a tavasszal remeklő Antonio Cassanót, annak ellenére, hogy a Real Madridtól a Sampdoriának kölcsönadott támadó 2006 szeptembere óta nem lépett pályára azúrkék mezben. Az viszont mindenképpen a jó formájára utal, hogy az idén nyolc bajnoki találatot jegyzett, és vezéregyénisége volt az UEFA-kupás helyre befutó Sampdoriának.

Szintén szezonbeli – azaz inkább tavaszi – remeklésének köszönheti biztos kerettagságát a Serie A gólkirálya, Alessandro Del Piero. Az év elején erre nem mertek volna nagy pénzben fogadni, ám a 33 éves támadó január óta szerzett 14 bajnoki gólja mindenki – köztük Donadoni – kétségét eloszlatta afelől, helye van napjaink legjobb olasz futballisták között.

Ha már a csatároknál tartunk, immár bizonyos, hogy Filippo Inzaghi nem utazik az Eb-re, a tavalyi Bajnokok Ligája-döntő hőse így minden bizonnyal már lemondhat arról, hogy újra nagy tornán szerepeljen.

A keret tagjai közül tizennégyen vallhatják világbajnoknak magukat, Buffon, Grosso, De Rossi, Fabio Cannavaro, Barzagli, Del Piero, Gattuso, Toni, Amelia, Camoranesi, Zambrotta, Perrotta, Pirlo és Materazzi a 2006-os németországi seregszemlén is ott volt a keretben.

Az olasz szurkolók a kerethirdetés után még egy fontos hírt tudhattak meg Carlo Abetétől, a szövetség elnökétől: az elöljáró bejelentette, hogy két évvel meghosszabbították Donadoni szerződését, aki így a 2010-es világbajnokság végéig dirigálhatja a nemzeti csapatot.

A 24 FŐS OLASZ KERET

Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Marco Amelia (Livorno), Morgan De Sanctis (Sevilla)
Védők: Fabio Cannavaro (Real Madrid), Marco Materazzi (Internazionale), Christian Panucci (AS Roma), Andrea Barzagli (Palermo), Gianluca Zambrotta (Barcelona), Giorgio Chiellini (Juventus), Fabio Grosso (Lyon)
Középpályások: Andrea Pirlo (AC Milan), Gennaro Gattuso (AC Milan), Massimo Ambrosini (AC Milan), Daniele De Rossi (AS Roma), Simone Perrotta (AS Roma), Alberto Aquilani (AS Roma), Mauro Camoranesi (Juventus), Riccardo Montolivo (Fiorentina)
Támadók: Luca Toni (Bayern München), Alessandro Del Piero (Juventus), Antonio Di Natale (Udinese), Marco Borriello (Genoa), Fabio Quagliarella (Udinese), Antonio Cassano (Sampdoria)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik