Minden jó, ha jó a vége

„Nagyon izgulok!” – árulta el Barta Nóra reggel nyolc óra tájban, amikor megérkezett a Széchy Tamás Uszodába. Ajjaj. Az sosem jó, ha egy műugró izgul. Még a végén elizgulja a legfontosabb ugrást. Már láttunk ilyet Barta Nórától, az egyméteres műugrás elődöntőjében. Akkor az utolsó ugráson csúszott el – a szó szoros értelmében – a döntőbe kerülés. No, de sebaj – gondoltuk – majd három méteren megmutatja, mégiscsak ez a fő száma. Ráadásul könnyebb is a dolga, hiszen a rajthoz álló 22 versenyző közül 12 jut be a fináléba, azaz nagyot kell hibáznia egy Barta Nóra kaliberű ugrónak, hogy lemaradjon az esti programról.
Nos, Nóra nem hibázott – na jó, egy-két apróságon lehet még csiszolni –, az elődöntőben végig magabiztos volt, nem is forgott egy pillanatig sem veszélyben a továbbjutása.

„A legnagyobb csatát megint fejben kellett megvívnom – mondta boldogan az elődöntőben elért második helye után. – A döntőre javítani kell – tette még hozzá Barta Nóra –, van két ugrásom, amellyel nem voltam elégedett.”

Tőle vártuk a jó teljesítményt, nem is okozott csalódást, ellentétben Kormos Villővel, akinél a vezetőség a sokatmondó tisztes helytállást jelölte meg elvárásként. Csalódnunk kellett, mégpedig kellemesen. Nagyobb bajunk soha ne legyen, ugyanis Villő mit sem törődve az esélyekkel, sokáig a hatodik helyen állt, végül magabiztosan, az előkelő nyolcadik helyen kvalifikálta magát az esti folytatásra. Több mint húsz pontot javított egyéni legjobbján, nem is győzték ölelgetni egymást a kötelező interjúk előtt Barta Nórával.

Az úszódöntők végeztével szépen megteltek a lelátók a műugrás döntőjére. A különböző nációk síppal-dobbal felszerelkezett drukkerei már a bemutatás alatt megadták az alaphangulatot. Persze a legnagyobb ovációt így is a két magyar lány kapta. A döntő első két sorozata kísértetiesen hasonlított a selejtezőkhöz. Kormos Villő, aki minden ugrása előtt széles mosollyal köszönte meg a közönségnek a biztatást, a mezőny végén, Barta Nóra pedig a negyedik-ötödik helyen állt.
Az orosz Julija Pakalina képtelen volt hibázni. Persze semmi nem tart örökké – bizakodtak többen is a lelátón –, és bizony az elmúlt négy Európa-bajnokság orosz győztese rontott. No, nem nagyot, éppen akkorát, hogy összerántsa az élmezőnyt.

Ekkor Barta egy pont hátránnyal a harmadik helyen állt, és – elkezdtünk álmodozni. Talán Nóri is így volt vele, mert egyből rontott. Meglehetősen nagyot, és a feszültség tovább nőtt, mert Pakalina is elszállt. Az aranyéremért csak az egy méteren győztes svéd Anna Lindberg és a mögötte ezüstérmes német Ditte Kotzian maradt versenyben.

Barta utolsó ugrása előtt két lehetőség volt: ha nem hibázik, harmadik, egy kis baki azonban a dobogójába kerülhet. Nos, nem volt hiba, az egész nap legjobban sikerült ugrásával Barta Nóra négy év után újra Eb-műugróérmet szerzett Magyarországnak. Mindenki zokogott, nézők, edzők s persze a boldog magyar érmes is.
Panaszunk Kormos Villőre se lehet, már az is bravúr, hogy bejutott a döntőbe.