Cseh László lámpaláza a múlté

A világsztár sportolók szüleivel többnyire az a baj, hogy nem értenek ahhoz, amit fiacskájuk, kislányuk a lehető legmagasabb szinten művel. Sem alap-, sem középfokon. Így aztán gyakran – ha veszik a bátorságot, hogy nyilvánosan megszólaljanak – jókora sületlenség kerekedik ki a közlési kényszerből.
Idősb Cseh László kétszeresen is kivétel a szabály alól. Egyrészt sohasem vállalkozik szakmai elemzésekre a sajtóban, ha van véleménye, akkor azt szigorúan megtartja magának, nem üti bele az orrát fia edzőinek a dolgába. Pedig bátran megtehetné, megvan az előélete az elemzéshez: a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Roland Matthes után a földkerekség, de legalábbis Európa egyik legjobb hátúszója volt.

Idősb Cseh László szombat délután négy óra körül ott ül a régi Hajós Alfréd sportuszoda büféje előtti karzaton – ahonnan a nagyközönség hovatovább hetven éve vizslatja s természetesen osztályozza a strandoló hölgyeket –, s túrós batyut majszol. Néha pedig szünetet tart, és beszél a fiáról.

„Lacinak egyre jobb a kedve és a formája, ahogy közeledünk az Európa-bajnokság hajrájához. Azzal, hogy megnyerte a kétszáz vegyest, megszabadult a lélektani tehertől. Pénteken már egészen kiválóan úszott a kétszáz hát elődöntőjében, csaknem egy másodperccel megjavította az országos csúcsot, 1:57.76-ra. Bármi megtörténhet ma délután. Annak idején nem voltam rossz kétszáz háton, de húsz másodperc van kettőnk legjobb ideje között. Hej, de szeretném, ha este háromnegyed hatkor már huszonkét másodperc lenne!” – sóhajtott föl.

Fél órával korábban Cseh papa volt az, aki a margitszigeti Thermál Hotelből elfuvarozta egy szem fiát az uszodába, a döntőre. Ez már része az Európa-bajnoki rituálénak: minden délután az idősebb Cseh viszi a fiatalabbat a versenyre. Eddig többnyire bevált, egy szigeti aranyérem (eddig) már igazolta a szülői gondoskodás helyességét.

Jóllehet az ifjabb Cseh még egyetlen világversenyen sem vállalt – a vegyes váltóval együtt – öt számot, azért a legnagyobbaknál korántsem szokatlan vállalkozás feltérképezetlen területekre kirándulni. És általában siker koronázza a kiruccanást.

Vegyük például Darnyi Tamást. A vegyes úszás királya az 1989-es bonni Európa-bajnokságon – pályafutása csúcsán – bevállalta a 200 pillangót is a két vegyes mellé, és meg is nyerte. Négy évvel később Sheffieldben – ugyancsak Európa-bajnokságon – Egerszegi Krisztina a száz és a kétszáz hát mellett négyszáz vegyesen, sőt kétszáz pillangón is rajtkőre állt, s hogy mindezt teljes sikerrel tette, azt az angliai mérlege bizonyítja: négy aranyérem!
Dugig tele a lelátó – először az Európa-bajnokságon –, amikor Cseht bemutatja Vitray, s hangrobbanás rázza meg a Margitszigetet.

És elindulnak. A rajt jó – mármint Lacié –, s bár az első falérintésnél ötödik, a különbség elenyésző az élboly tagjai között. Fordulás után gyorsan feljön másodiknak a román Razvan Florea mögé, de vele nem kell számolni, Arkagyij Vjatcsanyin itt a nagy ellenfél, de még mekkora! A fordulói elementárisak az orosznak, ha azt leszámítanánk, Laci talán meg is tudná verni. De nem lehet, így a hatalmas Európa-csúccsal győztes orosz mögött országos csúccsal második, messze túlteljesítve az elvárást.

A dobogó második fokán fekete kabalafejkendőjében hallgatja – most még csak az orosz – himnuszt. Talán vasárnap már a ma-gyart…
Turi György mesteredző – ha lehet – még boldogabb, mint a 200 vegyes aranyérme után volt.

„Csodálatosan, a várakozást felülmúlva úszott Laci, kárpótolta önmagát, engem és a hazát is a száz hát hatodik helyéért. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy odafentről figyel bennünket a jó isten, s neki is tetszik az a rengeteg munka, az az odaadás, amely Laci egész eddigi pályafutását jellemzi. Ezúttal nem írtam elő időeredményt – szokásommal ellentétben –, csak azt az utasítást adtam, hogy menjen Vjatcsanyinnal, aztán majd meglátjuk, ez mire elegendő. Hát, ezt a kedves, hatalmas szibériai medvét most nem tudta legyőzni, Arkagyij fordulói káprázatosak, de egyszer talán annak is eljön az ideje, hogy Laci nyerjen. Mint ahogy a múltban már volt is rá példa, hogy legyőzte. Különben kimondottan jó barátságban vannak ők ketten. Bebizonyosodott, hogy inkább az állóképességi számokra kell összpontosítanunk, talán a kétszáz pillangón még több az esélye Lacinak, hiszen ott viszonylag gyengébb az európai élmezőny, a világversenyeken persze ott van Michael Phelps is… Amit most mondok, azt csak halkan súgom meg: szombaton úszik még egy próba száz pillangót – a két gyorsúszó lánynyal versenyezve, akik a gyorsváltóba kerülésért meccselnek –, s az sem zárható ki, hogy vasárnap nem háton, hanem pillangón úszik a vegyes váltóban. Meglehet, azzal többre megyünk!” – mondja egy szuszra az edző.

Aztán Laci is előbukkan, kicsit sápadtan, de roppant boldogan.
„Annyira kiúsztam magam, hogy most rám tört a hányinger, kicsit rosszul is vagyok. Az elsődleges célom nem a minél jobb helyezés volt, hanem a legjobb időm elérése, s ez olyannyira sikerült, hogy az elődöntővel együtt csaknem két másodpercet javítottam a régi országos csúcson. Persze hogy nagyon boldog vagyok, remélem, ki tudom pihenni magam a vasárnapi négyszáz vegyesre. A taktikáról annyit tudok mondani, hogy az edzőm ezúttal tényleg nem szabott meg konkrét időt, csak az volt a dolgom, hogy próbáljak lépést tartani Vjatcsanyinnal. Az, hogy a román fiú elment az elején, nem zavart különösebben, hiszen ő általában visszaesik a végén – bár ezúttal nem anynyira, ugyanis harmadik lett. Elégedett vagyok az eddigi eredményeimmel, a közönség biztatása pedig leírhatatlan. A kezdeti elfogódottságom most már teljesen a múlté, a hazai pálya nem lámpalázat okoz többé, hanem pluszerőt ad” – lihegi.

S nehogy elfelejtsük leírni: most már huszonegy másodperc a különbség az öreg és a fiatal Cseh egyéni csúcsa között a kétszáz méteres hátúszásban. Borítékolhatjuk: lesz az még huszonkettő is…