Máltai blama után

209253 209253209253 209253
2014.07.02. 23:07
Döntetlenre végzett a Fradi máltai Európa-liga első selejtezőkörös ellenfelével szemben idegenben, és a mérkőzés alapján ez az eredmény...

Döntetlenre végzett a Fradi máltai Európa-liga első selejtezőkörös ellenfelével szemben idegenben, és a mérkőzés alapján ez az eredmény is becsülendő, hiszen jóval több esély volt a vereségre, mint a győzelemre. A büszkeségre semmilyen okot nem adó meccs után egyedül Thomas Doll nyilatkozata töltheti el némi reménnyel a szurkolókat. A német edző ugyanis köntörfalazás nélkül elmondta véleményét, ami kifele kimerült annyiban, hogy pocsék mérkőzésen semmit nem kapott vissza a játékosaitól, ám az öltözőben minden bizonnyal ennék cifrább bírálatok is szállingóztak. Mi lehet a baj a zöldeknél? A bajnoki szezont kilenc győzelemmel záró, ezáltal bronzérmet szerző gárda mitől teljesített önmagához képest ennyire alul? Tényleg ennyire gyenge lenne a magyar bajnokság színvonala vagy Máltán ilyen sokat fejlődött a labdarúgás?

Mielőtt belekezdenénk a magyarázatkeresésbe, szögezzük le, hogy magyar együttesnek bármilyen körülmények között egy máltai ellenfél ellen ilyen gyenge mérkőzést lehozni egyszerűen szégyen. Nem méltó a magyar labdarúgás, a Ferencváros múltjához, de még a jelenéhez sem. A problémának ettől függetlenül jól meghatározható okai is vannak. Az egyik indok véleményem szerint Leonardo helyzete. A brazil irányító középpályás bármennyire is nehéz ember, a Ferencváros lelke volt támadásban szinte minden mérkőzésen, amikor pályára lépett. Helyét nem lesz könnyű átvenni senkinek, márpedig erre nagyon úgy néz ki, hogy szükség lesz, mert a vezetőség és a futballista között kívülről úgy tűnik, kibékíthetetlenné vált a viszony. Mivel a Fradi lemondott Józsi Györgyről is, Buzsáky Ákossal pedig szintén nem igazán számolnak, a pozíció jelenleg betöltetlen.

További indok lehet a sok újonc bevetése. A Fradi tavaszi menetelésében részt vevő futballisták egy része ugyanis vagy nem állt rendelkezésre (Besic, Leonardo) vagy eligazolt (Jovanovic, Jenner). Helyükre olyan újoncok kerültek, akiknek még nem volt alkalma összeszokni a többiekkel, ráadásul az alapozás is pár hete kezdődött, így valószínűleg erőnlétileg sincsen topon senki.

Mindezektől függetlenül - ahogy már hangsúlyoztam - a Ferencvárosnak nyernie kellett volna Máltán. Minimum egy, de leginkább több góllal. Öröm az ürömben, hogy a visszavágó a Puskás Ferenc Stadionban lesz, és addig még van egy hét. Amennyiben ezt jól használja ki Thomas Doll, és a zöld-fehérek megközelítik azt a formát, amivel a bajnokságot befejezték, nem lehet probléma a továbbjutás. Amennyiben nem, sok kellemetlen percet okozhat az ellenfél a visszavágón is, a párharc kimeneteléről pedig jobb nem is beszélni...

Legfrissebb hírek

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
20 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
21 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
23 órája

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Spéci szurkolói sál, a legpontosabb szabadrúgás – a Ferencváros bicskei kupatovábbjutásának legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 17:50

Női kézilabda NB I: hazatérhet az FTC átlövője – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.28. 16:53