Válogatott: Varga Roland nincs, Kleinheisler a szűk keretben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 16:35
null
Kleinheisler László fontos mérkőzésen debütálhat a magyar válogatottban (Fotó:<a href="http://www.vidi.hu//index.php" target="_blank"> vidi.hu</a>)
Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány kijelölte szűk keretét a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre.

A legnagyobb meglepetés, hogy az ebben a szezonban még egy bajnokin sem pályára lépő Kleinheisler László bekerült a keretbe, ugyanakkor Varga Roland, a Ferencváros szélsője kisebb sérülése miatt nem.

A bő keretből a korábban bejelentett sérülteken és Vargán kívül kikerült továbbá Banai Dávid, Nagy Gergely, Botka Endre, Korhut Mihály, Kalmár Zsolt, Bódi Ádám és Sallai Roland.

Pekár László első alkalommal kap helyet az A-válogatott szűk keretében. Nikolics Nemanja a napokban megfázással küszködött, ezért nem lépett pályára a Legia Warszawa csütörtöki Európa-liga-mérkőzésén, de csapata hétvégi bajnokiján várhatóan már ott lehet, így Bernd Storck is számíthat rá jövő héten.

A válogatott bő keretének itthon játszó tagjai a hét elején kezdték meg közös felkészülésüket Telkiben, később csatlakozott hozzájuk a Kínából hazatérő Elek Ákos és az Egyesült Államokból hazautazó Németh Krisztián. A heti edzésmunkát péntek délelőtt egy gyakorlás zárta, amelyen az A-válogatott az Eb-selejtezőkre készülő U21-es együttessel „kétkapuzott” egyet – adta hírül az MLSZ honlapja.

A keret itthon játszó tagjai szombatra pihenőt kaptak – vasárnap találkoznak újra, akkor már a légiósokkal is kiegészülve folytatódik a munka Telkiben.

Sipos Jenő MLSZ-szóvivő az M4 Sport műsorában elmondta, hogy az oslói mérkőzésen nagyjából 700 magyar szurkoló lesz jelen, míg az itthoni visszavágón telt ház várható az Üllői úton, mivel nem hagynak üresen egy szektort sem biztonsági okokból.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ– A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4 Sport)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik