hatsofuves bannerhátsófüves banner
BemutatkozásFutballmentő túraKönyvKiállításHarmadik félidő bisztróSzatmári utazásSajtó
Hátsó füves
2025.11.27. 10:44

Bakonyi stoplinyomok – Álommeccs Bakonybélben, pályán a Hátsó füves XI

Csúcspontjához ért a különös túra: összeállt a kirándulás során szervezett csapat, 16 éves szobafestő-tanuló mentette meg

„Ezek vagyunk mi” – Hátsó füves-fotókiállítás nyílt a Pesti vármegyeházán

Az amatőr labdarúgás emberi oldalát megmutató képek február végéig láthatók a budapesti helyszínen.

Bakonyi stoplinyomok – A falu, ahol bencés szerzetesek is futballoznak

A bakonybéli monostorban élő Ignác testvért és a Füsti Söröző pultosnőjét is meghívtuk a Hátsó füves XI-be

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Bakonybélben a tizenévesek összefogtak, csapatot alakítottak, és már nem a vadász lövi a gólokat.

Bakonyi stoplinyomok – hová tűnt a futballcsapatok egyharmada?

Túránk során keressük a magyarázatot a falusi együttesek felbomlására, a Hátsó füves XI-be pedig meghívjuk a Bakony Maradonáját.

Bakonyi stoplinyomok: boldogság a hegyek között

Focizni hívtuk Porva–Csesznek vasúti megállójának állomásfőnökét és a Győri ETO egykori játékosát, Szemmelveisz Ignácot is.

Bakonyi stoplinyomok: a Hullavölgyi stadion rejtélye

Futballrajongó zenészhírességet találtunk az apró faluban, ahol azt is megtudtuk, honnan a pálya kísérteties hangzású neve.

Bakonyi stoplinyomok: sátrazás a hárskúti futballpályán

Asztalos, melegburkoló és Misinho, a falusi cselmester is a Hátsó füves XI-hez igazolt – itt a videósorozat újabb epizódja!
Hátsó füves
2025.10.09. 09:02

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Új Hátsó füves-videósorozat: négy napja van a stábnak arra, hogy az erdei ösvényeken összegyűjtsön tizenegy embert a bakonybéli meccsre
Hátsó füves
2025.10.02. 09:02

Új Hátsó füves-sorozat október 2-ától: Bakonyi stoplinyomok

Az erdei túrára induló stáb arra vállalkozott, hogy négy nap alatt futballcsapatot szervez a menet közben megismert emberekből.
Hátsó füves
2025.09.25. 14:57

Hátsó füves futballmentő túra: 2025, az újjászületések éve

A korábban feloszlott csapatok közül Sárhida után az idén Drávaszabolcs, Rozsály és Tolcsva is újra rajthoz állt a bajnokságban.
Hátsó füves
2025.09.22. 15:00

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves futballmentő túra: a jászsági falu a Zsíros kenyér-kupa otthona, most tizenöt év után nagypályás meccs is volt.
Hátsó füves
2025.09.13. 08:20

Ár ellen úszók találkozója

Hátsó füves
2025.08.16. 08:03

Rendületlenül kitartani – geszti üzenet a Tisza-kastély parkjából

Hátsó füves
2025.08.08. 12:33

Szentantalfa válasza a falusi futball válságára: a Nivegy-völgyi modell

Hátsó füves
2025.02.28. 15:49

Erdőháti feltámadás

Hátsó füves
2025.07.26. 14:03

„Életünk a gyár” – a peremartoni labdarúgás száz éve

Hátsó füves
2025.02.21. 14:09

Káptalantóti – egy igazán cool falu

Hátsó füves
2025.02.15. 09:45

A mi kis falunk – összefogás Monostorapátiban

Hátsó füves
2025.02.08. 10:32

Football a Balaton partján

Hátsó füves
2025.02.01. 20:24

A magyar narancs földjén

Hátsó füves
2025.01.24. 22:49

Svájci rend, sváb összefogás

Hátsó füves
2025.07.19. 09:58

Magyarország futballszemmel

Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain. Ahol tiszta a levegő, szabad a pálya és harangszó töri meg a gólcsendet.

A KÉSZÍTŐK

  • Szerkesztő-riporter: Csillag Péter
  • Fotó: Árvai Károly, Balogh László, Dömötör Csaba, Földi Imre, Koncz György, Koncz Márton, Korponai Tamás, Kovács Péter, Mirkó István, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Szabó Miklós, Szoboszlay Marcell, Török Attila, Tumbász Hédi, Varga Jennifer, Veres Viktor
  • Videó: Nagy-Pál Tamás, Pusztai Viola, Szabóky Zsolt
  • Vendégszöveg: Orosz Zsolt, Ringer István, Törő Balázs
  • Arculat: Szabóky Zsolt
  • Kapcsolat: [email protected]

Hátsó füves a Facebookon

Hátsó füves helyszínkereső

KIÁLLÍTÁS

Hátsó füves-kiállítás

KÖNYV

Hátsó füves-könyv

HÁTSÓ FÜVES-ELISMERÉSEK

  • A Magyar Sportújságírók Szövetsége nívódíja, írott sajtó kategória (2025) – Németh Andrea (Káptalantótiból jöttünk című publicisztikájáért)
  • Ezüstgerely (2024) – Csillag Péter (amatőr fotó kategória, I. hely és II. hely)
  • Dr. Szabolcsi József-díj, Szabolcs-Szatmár-Bereg labdarúgásáért (2024) – Tukacs László
  • Magyar Sajtófotó Pályázat díja (2023) – Koncz Márton (sport, sorozat, I. hely)
  • Az Év Szabadidős Sporteseménye (2023) – Hátsó füves futballmentő túra
  • Balassa Iván-emlékérem, a Bodrogközi Művelődési Egyesület elismerése a Bodrogköz-kutatásban elért kiemelkedő teljesítményért (2023) – Csillag Péter
  • UEFA Grassroots-díj, ezüstfokozat, legjobb társadalmi kezdeményezés kategória (2023) – Hátsó füves futballmentő túra
  • Az Év Kiállítása-díj nyertese, Pulszky Társaság–Magyar Múzeumi Egyesület (2022) – Hátsó füves-kiállítás
  • Ezüstgerely (2022) – Hátsó füves-könyv (irodalom kategória, III. helyezés)
  • Mediaworks fotópályázat díja (2020) – Mirkó István (sport zsáner, egyedi)
  • A Magyar Sportújságírók Szövetsége nívódíja, fotó kategória (2017) – Mirkó István
  • Magyar Sajtófotó Pályázat díja (2015) – Korponai Tamás (sport, egyedi), Móricz-Sabján Simon (sport, egyedi), Veres Viktor (sport, sorozat)
  • Hemző Károly-díj (2015) – Móricz-Sabján Simon
  • A Magyar Sportújságírók Szövetsége nívódíja, írott sajtó kategória (2015) – Csillag Péter

TÁMOGATÁS

  • Hátsó Füves Alapítvány
  • Számlaszám: 11711003-21489231
Hátsó füves
2025.09.28. 23:57

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

ALAPVONAL. »Azért birtokoljuk a labdát, hogy megjátsszuk, és azért szabunk kereteket az életben, hogy élni tudjunk. Sem a futball, sem az élet nem tűri ugyanakkor a teljes felügyeletet, hiszen a teljes felügyelet önellentmondás, a hatáskör túllépése, amely tönkreteszi  a játékot, sérti  a szabadságot és saját magát is rombolja.«
Hátsó füves
2025.07.12. 09:00

A tizenegy kannaváró legendája

Hátsó füves
2025.06.28. 11:28

Ki építi újjá a rezi futballvárat?

Hátsó füves
2025.06.07. 09:36

Hamisítatlan krabót futball Fityeházon

Hátsó füves
2025.05.31. 10:45

Zalai mezbirodalom: páratlan kiállítás Hévízen

Hátsó füves
2025.05.24. 12:38

Futball ég és föld között

Hátsó füves
2025.05.15. 21:18

Hátsó füves-kupa: válasz a falusi futballválságra

Hátsó füves
2025.05.10. 20:51

Fürdőkultúra és futball Végardón: vigyázz, mély víz!

Hátsó füves
2025.05.06. 19:24

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Hátsó füves
2025.04.26. 07:29

Tízéves a Hátsó füves

Hátsó füves
2025.03.08. 19:35

„A csömöri szív volt a titok” – új helyszínen a Hátsó füves-képek

Az országjáró sorozat válogatott fotói szombat óta a csömöri sportcsarnok aulájában láthatók.
Hátsó füves
2025.01.18. 08:21

A tsz-világ romjai a Káli-medencében

Hátsó füves
2025.01.11. 17:52

A Balaton-felvidék futballtitkai

Hátsó füves
2025.01.09. 17:53

Hátsó füves-fotókiállítás nyílik Rajkán

Válogatás látható a tíz éve indult országjáró sorozat legjobb képeiből.
Hátsó füves
2025.01.01. 20:26

Élet a csendes hátországban – ez volt a Hátsó füves 2024-ben

Hátsó füves
2024.12.09. 13:32

„Esterházy Péter rendkívüli tehetség volt, csak elvitte az irodalom”

1

/

15