A McLaren már az első versenyhétvégék után kijelentette, nem az a kérdés, hogy két versenyzője összeütközik-e az idény folyamán, hanem az, hogy mikor. A címvédő wokingiak az év tizedik nagydíján, Kanadában megkapták a választ, Oscar Piastri és Lando Norris a futam hajrájában, a 68. körben találtak egymásra a pályán. A kemény keveréken rajtoló és az utolsó etapot gumielőnyben teljesítő brit már körök óta hajszolta a csapattársát, és nyithatta az állítható hátsó szárnyát, s a 67. körben minden eddiginél közelebb került a riválishoz.
Norris a tízes kanyarnál előzésre szánta el magát, amit követően a két McLaren fej fej haladt végig a hosszú egyenesben, de a belső íven lévő ausztrál jött ki az élen az utolsó kanyarból, így nem történt pozíciócsere a kettős között. Az ausztrál tehát visszaverte a támadást, de ezzel még nem volt vége, mivel a brit ott volt a nyomában, és újra előzni próbált, ám nem maradt hely a számára, és hátulról eltalálta a márkatársa autóját, majd a falat is, ami a versenye végét jelentette. Piastri viszont folytatni tudta, és negyedikként szelte át a célvonalat a biztonsági autó mögött záruló futamon, aminek révén 22 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-összetettben.
Norris már a rádión magára vállalta a felelősséget, és a leintést követő interjújában is megbánóan beszélt, miközben a csapatától és a csapattársától is elnézést kért. „Csakis magamat hibáztathatom, szóval bocsánatot kérek az egész csapattól és Oscartól is, amiért olyasmivel próbálkoztam, ami kicsit talán ostobaság volt. Ez inkább csak butaság volt. Nem is olyan helyzet, ami után azt mondod, ilyen a versenyzés, egyszerűen hülyeséget követtem el. Most megyek, lefekszek aludni, és elnézését kérek mindenkitől, aztán továbblépünk. Örülök, hogy nem tettem tönkre Oscar versenyét.”
A brit az F1 TV-nyilatkozva megosztotta, arra számított, hogy a márkatársa valamivel jobban jobbra húzódik, ám nem így történt, rosszul mérte fel a helyzetet. „Azt hittem, hogy Oscar kicsit jobban jobbra tart majd. Nem vártam, hogy nagy helyet hagy nekem, és nem számítottam könnyű előzésre sem. Egyszerűen rosszul mértem fel, az egész az én hibám, és teljes mértékben vállalom érte a felelősséget.”
Piastri egyelőre nem látta az esetet. „Nyilvánvalóan nem ideális senki számára, de valójában még nem láttam az incidenst, szóval nem tudom, pontosan mi történt. De ha Lando teljes mértékben magára vállalta a felelősséget, akkor gondolom, úgy is történt. Kissé nehéz versenyt futottunk, és nem volt ideális a befejezés sem. Azt hittem, annyi volt. Elég szép manővert hajtott végre a tízes kanyarnál, én pedig tartottam a pozíciót a sikánnál, és elég kemény csata alakult ki köztünk, de egészen addig tiszta volt.”
„Mint mondtam, még nem láttam a balesetet, de nem hiszem, hogy bármi rossz szándék lett volna benne, egyszerűen szerencsétlenül jött ki. Majd megnézem természetesen, de mindketten a bajnoki címért küzdünk, és nagyon hálás vagyok a csapatnak azért, hogy engednek minket versenyezni. Nem hiszem, hogy a mostani eset bármit is változtatna ezen, tovább folytatjuk a versenyzést az év során.”
A balesetről a csapatfőnök, Andrea Stella is megosztotta gondolatait a futam után. „Sosem szeretnénk azt látni, hogy egy McLaren balesetbe keveredik, és semmiképpen sem szeretnénk azt látni, hogy a két McLaren ér össze egymással. Ez olyasmi, amit mindenképpen ki kell vizsgálnunk, mert ez egy nagyon világos alapelv. Ugyanakkor ezzel egy időben ez az egész a rossz helyzetmegítélés miatt történt. Lando rosszul mérte fel a távolságot az előtte haladó autóhoz képest, semmi rossz szándék sem volt benne.”
„Lando azonnal magára vállalta a felelősséget, de ez olyasmi, amit egyértelműen felül kell vizsgálnunk, és meg kell vitatnunk. Az elveink adottak, a versenyzőknek lesz még mit tanulniuk, aztán újra mehetünk versenyezni. Ez abszolút rossz döntés volt, ami sokba került Landónak a bajnokságban, és ez maga a csapat számára is sokba került, szóval egyértelműen olyan incidens volt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”
KANADAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | George Russell | brit | Mercedes | - | |
2. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 0.228 mp h. | |
3. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1.014 mp h. | |
4. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 2.109 mp h. | |
5. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 3.442 mp h. | |
6. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 10.713 mp h. | |
7. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 10.972 mp h. | |
8. | Nico Hülkenberg | német | Sauber-Ferrari | 15.364 mp h. | |
9. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1 kör h. | |
10. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1 kör h. | |
11. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1 kör h. | |
12. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 1 kör h. | |
13. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Renault | 1 kör h. | |
14. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1 kör h. | |
15. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 1 kör h. | |
16. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 1 kör h. | |
17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1 kör h. | |
18. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 4 kör h. | |
FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 53 | feladta | |
Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 46 | feladta |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Oscar Piastri | 5 | 8 | 12 | 198 |
2. | Lando Norris | 2 | 8 | 11 | 176 |
3. | Max Verstappen | 2 | 5 | 11 | 155 |
4. | George Russell | 1 | 5 | 11 | 136 |
5. | Charles Leclerc | – | 3 | 10 | 104 |
6. | Lewis Hamilton | – | – | 11 | 79 |
7. | Andrea Kimi Antonelli | – | 1 | 8 | 63 |
8. | Alexander Albon | – | – | 7 | 42 |
9. | Esteban Ocon | – | – | 4 | 22 |
10. | Isack Hadjar | – | – | 5 | 21 |
11. | Nico Hülkenberg | – | – | 3 | 20 |
12. | Lance Stroll | – | – | 3 | 14 |
13. | Carlos Sainz | – | – | 6 | 13 |
14. | Pierre Gasly | – | – | 3 | 11 |
15. | Cunoda Juki | – | – | 5 | 10 |
16. | Fernando Alonso | – | – | 2 | 8 |
17. | Oliver Bearman | – | – | 3 | 6 |
18. | Liam Lawson | – | – | 1 | 4 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 374 |
2. | Mercedes | 199 |
3. | Ferrari | 183 |
4. | Red Bull-Honda | 162 |
5. | Williams-Mercedes | 55 |
6. | Haas-Ferrari | 28 |
7. | Racing Bulls-Honda | 28 |
8. | Aston Martin-Mercedes | 22 |
9. | Sauber-Ferrari | 20 |
10. | Alpine-Renault | 11 |
54. KANADAI NAGYDÍJ | |
JÚNIUS 13., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Verstappen 1:13.193 |
2. szabadedzés | 1. Russell 1:12.123 |
JÚNIUS 14., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Norris 1:11.799 |
Időmérő | 1. Russell 1:10.899 |
JÚNIUS 15., VASÁRNAP | |
A verseny | 1. Russell, 2. Verstappen, 3. Antonelli |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Osztrák Nagydíj, Spielberg | június 29., 15.00 |
Brit Nagydíj, Silverstone | július 6., 16.00 |
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps | július 27., 15.00 |