Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 03:16
Russell megtarthatja a kanadai győzelmét (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) számos ügyben vizsgálódott a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat követően. Nyolc versenyző részesült figyelmeztetésben, Lando Norris öt másodperces időbüntetést kapott baleset okozásáért, míg a Red Bull óvását elutasították, így George Russell megtarthatja a győzelmét.

Mint ismert, több vizsgálat is zajlott a montreali verseny után, miközben a Red Bull két óvást is benyújtott a futamgyőztes George Russell ellen. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az ügy kapcsán közép-európai idő szerint nem sokkal éjfél előtt tartott meghallgatást, ami helyszíni beszámolók szerint nagyjából háromnegyed órát ölelt fel. 

A „vörös bikák” a brit biztonsági autó mögötti kiszámíthatatlan vezetését kifogásolták, amikor először felgyorsított, majd lelassított Max Verstappen előtt. Emellett azzal is vádolták Russellt, hogy sportszerűtlenül viselkedett, amikor a rádióban azt állította, hogy a holland megelőzhette őt a korlátozás alatt, és hogy magát a helyzetet is szándékosan idézte elő, hiszen miközben hirtelen fékezett, végig figyelte a visszapillantó tükrét. Az FIA egyik esetben sem adott igazat a Red Bullnak, és elfogadta a Mercedes-pilóta érvelését, aminek értelmében elutasította az óvást, és megerősítette Russell győzelmének tényét. 

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

A briten kívül további nyolc versenyzőnek volt jelenése a sportfelügyelőknél.

 

Hét versenyzőt, a pályafutása első dobogóját szerző Andrea Kimi Antonellit, a negyedik Oscar Piastrit, az ötödik Charles Leclerc-t, a kilencedik Esteban Ocont, a tizedik Carlos Sainz Jr.-t, valamint a pontzónán kívül végző Pierre Gaslyt és Lance Strollt a biztonsági autós szakasz alatti esetleges szabálysértés gyanújával vizsgáltak. Mint utóbb kiderült, az említett pilóták a leintés után előztek, ami azért volt most probléma, mert maga a verseny biztonsági autó mögött ért véget, így a levezető kör alatt sem volt engedélyezett a pozíciócsere – az érintettek kivétel nélkül figyelmeztetésben részesültek. 

Rajtuk kívül Lando Norrisnak a Piastri elleni baleset kapcsán kellett megjelennie a sportfelügyelők előtt. A McLaren brit versenyzőjének utólag öt másodperces időbüntetést osztottak ki, aki noha nem tudta befejezni a versenyt, teljesített annyi kört, hogy hivatalosan rangsorolják, és így az idejéhez hozzáadják az 5 szekundumot, vagyis a szankciónak nem lesz hatása a következő nagydíjra. Norris büntetőpontot sem kapott az esetért. 

Emellett Esteban Ocont a Carlos Sainz Jr.-rel szembeni bokszutcai incidens, míg Oliver Bearmant a 14-es kanyarnál a pályára történő visszatérése okán idézték be, miután a gyanú szerint nem követte a versenyigazgató utasításait. Az FIA egyik esetben sem látta szükségét annak, hogy büntetést szabjon ki, igaz, Bearman figyelmeztetést kapott. 

 

KANADAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.George RussellbritMercedes- 
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda0.228 mp h. 
3.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1.014 mp h. 
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes2.109 mp h. 
5.Charles LeclercmonacóiFerrari3.442 mp h. 
6.Lewis HamiltonbritFerrari10.713 mp h. 
7.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes10.972 mp h. 
8.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari15.364 mp h. 
9.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
10.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1 kör h. 
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1 kör h. 
12.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1 kör h. 
13.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
14.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1 kör h. 
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
16.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h. 
18.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes4 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda53feladta
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes46feladta
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Oscar Piastri5812198
2. Lando Norris2811176
3. Max Verstappen2511155
4. George Russell1511136
5. Charles Leclerc310104
6. Lewis Hamilton1179
7. Andrea Kimi Antonelli1863
8. Alexander Albon742
9. Esteban Ocon422
10. Isack Hadjar521
11. Nico Hülkenberg320
12. Lance Stroll314
13. Carlos Sainz613
14. Pierre Gasly311
15. Cunoda Juki510
16. Fernando Alonso28
17. Oliver Bearman36
18. Liam Lawson14
KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes374
2. Mercedes199
3. Ferrari183
4. Red Bull-Honda162
5. Williams-Mercedes55
6. Haas-Ferrari28
7. Racing Bulls-Honda28
8. Aston Martin-Mercedes22
9. Sauber-Ferrari20
10. Alpine-Renault11
54. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:13.193
2. szabadedzés1. Russell 1:12.123
JÚNIUS 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:11.799
Időmérő1. Russell 1:10.899
JÚNIUS 15., VASÁRNAP
A verseny1. Russell, 2. Verstappen, 3. Antonelli
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 29., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 6., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 27., 15.00

 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
9 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
9 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
10 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
14 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
14 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
19 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
21 órája

Hadjar rajtbüntetést kapott Sainz feltartásáért – hivatalos

F1
Tegnap, 1:12
Ezek is érdekelhetik