Válogatott: Szoboszlai értéke már 40 millió, Sallai kétmilliót veszített

2023.03.29. 15:27
null
Szoboszlai értéke sokat javult, Kerkezé még többet (Fotó: Török Attila)
Az átigazolási árbecslésekkel foglalkozó transfermarkt.com a 2024-es Eb selejtezőinek első két fordulója után frissítette az adatbázisában szereplő labdarúgók értékbecsléseit, így több magyar játékos értéke is változott – nem minden esetben pozitív irányba.

Kezdjük a jó hírrel: immár 40 millió euróra taksálja az oldal a legértékesebb magyar futballistát, Szoboszlai Dominiket, így aztán ha akarjuk, úgy is lefordíthatjuk, hogy ötmilliót nyomott a latba az észtek és bolgárok elleni két mérkőzés, hiszen az RB Leipzig középpályása még 35 milliós értékkel érkezett meg a válogatott edzőtáborába.

Szoboszlainál a növekedés csupán 14.3 százalék a legutóbbi értékéhez képest, ám az idény elejéhez, 2022. július 1-hez mérve már 42.9 százalékos növekedést láthatunk. A magyar válogatott tagjai közül tavaly nyár óta többek értéke is ennél még nagyobb mértékben emelkedett. A csúcstartó mindenképpen Kerkez Milos, akinek március közepén 10 millió eurós árbecslést állított fel az oldal – a tavaly nyári hétszázezer euróhoz képest a különbség több mint 1300 százalékos.

Szoboszlain kívül más, a magyar válogatottban szereplő játékosnak március végén nem emelkedett az értéke, ám az ő ötmilliós plusza „fedezheti” a most értéket vesztők mínuszát, így a legutóbbi magyar keret összértéke 2.7 millió euróval növekedett, s 111.85 millió eurón áll.

Merthogy veszteségből kettőt könyvelhetett el a keretünk: Sallai Roland kétmilliót veszítve jelenleg 10 milliót ér, míg Bolla Bendegúz értéke 300 ezer euróval csökkent, így most 2.7 millió.

Egy negyedik magyar labdarúgó is van, akinek változott az értéke március végén, a válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám. Mint emlékezetes, a 35 éves csatár január végén távozott a Baseltől, s azóta nincs csapata. Az ő értéke 300 ezerről 200 ezerre esett vissza – tíz éve, a mainzi csúcsidőszakában hétmillióra becsülte az értékét az oldal.

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2 órája

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
7 órája

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
10 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
16 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
18 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17