Válogatott: Pintér nem akar a bíróval foglalkozni, örül a sikernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 22:37
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Albánia elleni, 1–0-s felkészülési mérkőzésen megszerezte első győzelmét a nemzeti csapat kispadján, majd a következőképpen értékelt a lefújás után a Duna Televíziónak.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nem akarok a játékvezetéssel foglalkozni, de az első negyedórában az alakulófélben lévő csapatunk két tizenegyesgyanús szituációban sem kapott ítéletet – szerintem az egyik biztosan az volt. Ha azt megadják, berúgjuk, biztos nagyobb lendületre kap a csapat” – kezdte értékelését Pintér Attila.Pintér Attila.

„Keressük azokat az embereket, akikkel az Eb-selejtezőkön minél eredményesebbé tudjuk tenni a csapatot. Generációváltás közepén vagyunk, azt gondolom, hogy ennek az egy-nullának is nagyon kell örülni – ilyen összeállításban még nem játszottak a srácok, és így is hozták a mérkőzést. Úgy, hogy az albán válogatottnak nagy lehetősége nem is volt.”

Az NSO Tv felvétele a szövetségi kapitány sajtótájékoztatójáról

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vasas: lejár Pintér Attila szerződése

Labdarúgó NB II
2025.05.31. 19:49
Ezek is érdekelhetik