Válogatott: ingyenjegyekkel kárpótolná Storck az Andorrába elutazó szurkolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 18:20
null
Bernd Storck ingyenjegyekkel akarja kárpótolni az Andorrába elutazó szurkolókat (Fotó: Szabó Miklós)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya felajánlotta, hogy azoknak a szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot Andorrába, kifizeti a következő két hazai világbajnoki selejtezőre szóló jegyeit. Így tulajdonképpen ezek a drukkerek ingyen tekinthetik meg a Lettország és a Portugália elleni mérkőzést.

 

Dühösek voltak az Andorrába látogató szurkolók? A lefújást követően levetették a mezt a legtöbb futballistáról? Csalódottan buszoztak, autókáztak, repültek haza? Nos, Bernd Storck megérti a drukkerek indulatait, éppen ezért nem akármilyen módját választotta annak, hogy valamelyest kárpótolja a távoli kis országba utazókat.

„Aki ott volt Andorrában, és a helyszínen szurkolt nekünk, sok szeretettel meghívom a következő két hazai mérkőzésünkre – mondta a kapitány. – Ők az én vendégeim a Lettország és Portugália elleni mérkőzésekre. Még ha ezzel az andorrai vereséget nem is tudom meg nem történtté tenni, valamit mindenképp szeretnék visszaadni nekik mindabból, amit ők tettek a csapatért.”

Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke elmondta: a kapitány felajánlásával kapcsolatban még nem tud részletekkel szolgálni a kivitelezés pontos módját illetően, de kollégáival közösen rövid időn belül megtalálják a módját annak, hogy a csapatot Andorrába elkísérő szurkolók hogyan jutnak hozzá jegyeikhez.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége egyébként csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes szurkolók számára pedig visszafizetik a jegyárkülönbözetet. Storck felajánlása alapján azonban az Andorrába elutazó szurkolóknak nem kell számolniuk az 1000 forintos árral.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
18 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

Manaj kapáslövése döntött, mindhárom pontot elvitte Szerbiából az albán válogatott

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:55

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43
Ezek is érdekelhetik