Válogatott: győztes csapaton ne változtass – vélik olvasóink

D. S. B.D. S. B.
2022.09.26. 15:18
null
Olvasóink nem változtatnának a németek elleni győztes kezdőn (Fotó: Szabó Miklós)
Lezártuk szavazásunkat, a Nemzeti Sport Online olvasói nem változtatnák meg a németek elleni győztes magyar válogatott összeállítását és az olaszok elleni találkozón a péntekivel megegyező kezdőcsapatot küldenék pályára.

A magyar válogatott 20.45-től lép pályára a Nemzetek Ligája A-ligájának 3. csoportjában, a hatodik, egyben utolsó fordulóban az olasz nemzeti csapat ellen. A mieink az eddigi öt mérkőzésen tíz pontot szereztek, azaz már a döntetlennel is biztosan a kvartett élén végeznek és bejutnak a sorozat négyes döntőjébe.

A kapusok között olvasóink egyértelműen (68,9%) Gulácsi Pétert látnák szívesen a kezdőben, míg a mezőnyjátékosok közül lipcsei csapattársa, Willi Orbán a szavazók 98.5 százalékánál volt ott a kezdőben. Tőle nem sokkal maradt el Szalai Attila (97%), Szoboszlai Dominik (96.9%), Schäfer András (94.5%), valamint a németek ellen debütáló Kerkez Milos sem (92.1%), illetve az olaszok ellen utolsó válogatott mérkőzését játszó Szalai Ádámot is szavazóink 90.7%-a tette be kezdőcsapatába.

AZ NSO-OLVASÓK KEZDŐCSAPATA:
Gulácsi – Orbán, Szalai A., Lang – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Szoboszlai, Gazdag D. – Szalai Á.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)
Védők:Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)
Középpályások:Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Nego Loic (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Styles Callum (Millwall FC – Anglia) , Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)

AZ OLASZ VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gianluigi Donnarumma
(Paris Saint-Germain), Alex Meret(Napoli), Ivan Provedel (Lazio), Guglielmo Vicario (Empoli)
Védők: Francesco Acerbi(Internazionale), Alessandro Bastoni (Internazionale), Leonardo Bonucci(Juventus), Giovanni Di Lorenzo(Napoli), Federico Dimarco (Internazionale), Emerson Palmieri (West Ham United), Federico Gatti (Juventus), Luiz Felipe (Real Betis), Pasquale Mazzocchi (Salernitana), Rafael Toloi(Atalanta)
Középpályások:Nicolo Barella(Internazionale), Bryan Cristante (Roma), Jorginho (Chelsea), Lorenzo Pellegrini (Roma), Tommaso Pobega (Milan), Sandro Tonali (Milan)
Támadók:Matteo Cancellieri (Lazio), Wilfried Gnonto (Leeds United), Vincenzo Grifo (Freiburg), Matteo Politano (Napoli), Giacomo Raspadori (Napoli), Gianluca Scamacca (West Ham United), Alessio Zerbin (Napoli)
Az Európa-bajnok játékosokat dőlt betűvel jeleztük.

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4.:
MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.: Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.: MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.: Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4
Szeptember 23.:
Németország–MAGYARORSZÁG 0–1
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG53118–3510
2. Olaszország52216–7–18
3. Németország51318–626
4. Anglia5231–7–62
Legfrissebb hírek

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
3 órája

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
Tegnap, 15:10

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
Tegnap, 8:12

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
2026.05.19. 19:43

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45

Rossi: Dibusz nem végleg került ki a keretből

Magyar válogatott
2026.05.14. 14:48

Kovács Bendegúz: Szeretnék a Nemzetek Ligájában alaptag lenni

Magyar válogatott
2026.05.13. 20:06

Marco Rossi: Az írek elleni vereség még mindig fáj

Magyar válogatott
2026.05.13. 18:45
Ezek is érdekelhetik