U21: Gera Zoltán keretet hirdetett, öt újoncot hívott be

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 19:33
null
Gera Zoltán csapata két felkészülési mérkőzést játszik márciusban (Fotó: Szabó Miklós)
Március 24-én Görögországban, négy nappal később pedig Cipruson játszik felkészülési mérkőzést U21-es válogatottunk. Gera Zoltán szerdán kijelölte a 24 fős keretet – tudtuk meg a Magyar Labdarúgó-szövetség oldaláról.

 

„Továbbra is igyekszünk megtalálni azokat a játékosokat, akikből a legütőképesebb csapat állhat össze az Eb-selejtezőkre, ezért a mostani összetartáson is kipróbálunk néhány új labdarúgót, akik az elmúlt időszakban jó teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet –mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán.– Kiemelten fontosnak tartjuk az erős csapategység kialakítását, ezért a válogatásnál nagy súllyal esnek latba a mentális tényezők is. Szeretnénk előrelépni az őszi játékunkhoz képest, ehhez ki kell javítanunk azokat a hibákat, amelyeket az előző mérkőzéseinken elkövettünk. Első ellenfelünket, a görögöket előrébb rangsorolják, mint a magyar válogatottat, ettől függetlenül idegenben is szeretnénk jó eredményt elérni ellenük, mint ahogyan négy nappal később a görögökéhez hasonló stílusban futballozó ciprusiak ellen is.

A szövetségi edző öt újoncot hívott be a soron következő két találkozóra, Dúzs Gellért, Szujó Attila, Vas Gábor, Horváth Artúr és Szalai József is először öltheti magára a címeres mezt az U21-es korosztályban. A keretbe bekerült Hegyi Krisztián is, aki hétfőn először kapott meghívót az A-válogatottba, Marco Rossi és Gera megállapodása értelmében a kapus a görögországi meccsen az U21-eseket erősíti, majd a bolgárok elleni Eb-selejtezőre visszatér az A-válogatotthoz.

A MAGYAR U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:

Hegyi Krisztián (West Ham)
Molnár Zsombor (Dorog)
Dúzs Gellért (Budapest Honvéd)

VÉDŐK:
Szabó Alex (Budapest Honvéd)
Szujó Attila (ETO FC Győr)
Baráth Péter (Ferencváros)
Iyinbor Patrick (Vasas)
Debreceni Ákos (Siófok)

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Kovács Mátyás (MTK)
Szabó Bálint (Újpest FC)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Kata Mihály (MTK )
Vas Gábor (Paksi FC)
Horváth Artúr (MTK )
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Benczenleitner Barna (Budapest Honvéd)

TÁMADÓK:
Vitális Milán (ETO FC Győr)
Kocsis Dominik (Budapest Honvéd)
Tóth Milán (Sturm Graz)
Szalai József (Vasas)
Németh Dániel (ZTE FC)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Katona Bálint (Kecskeméti TE)

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 24.

Görögország–Magyarország
Március 28.
Ciprus–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik