NL: a törökökkel, a szerbekkel és az oroszokkal egy csoportban a mieink

MTI/H. T.MTI/H. T.
Vágólapra másolva!
2020.03.03. 18:32
null
Amszterdamban sorsoltak: Magyarország, Törökország, Szerbia, Oroszország (Fotó: AFP)
Amszterdamban kisorsolták a labdarúgó Nemzetek Ligája sorozat következő csoportbeosztását. A magyar válogatott Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal szerepel egy csoportban a B-divízió 3-as kvartettjében.

A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a mieink egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek. Az átalakítás nyomán az A-, B- és C-osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020–2021-es idényére, míg a D-ben hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban egyaránt 12 nemzeti együttes, a harmadikban 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar válogatott.

A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

Rafael van der Vaart húzta a mieink divízióját, a korábbi holland válogatott támadó aligha nyúlhatott volna nehezebb ellenfelekért: a magyar nemzeti csapat Törökországgal, Szerbiával és Oroszországgal került egy csoportba.

MARCO ROSSI: NEM TUDOK NEHEZEBB ELLENFELEKET ELKÉPZELNI

„Számunkra természetesen most a március végén esedékes mérkőzések a meghatározók, hiszen azokon vívhatjuk ki az Európa-bajnoki szereplést, a Nemzetek Ligája második kiírása még a jövőt jelenti. Ami a sorsolást illeti, nem tudok nehezebb ellenfeleket elképzelni azoknál, akiket most kihúztak mellénk. Ha csak azt nézzük, hogy a harmadik kalapból az Eb-résztvevő Törökországot kaptuk, ez önmagában sokat elmond a csoport erősségéről. Három riválisunk, a szerb, a török és az orosz válogatott számít a csoport favoritjának, de mindent megteszünk azért, hogy a B-ligában is megálljuk a helyünket, felnőjünk az ellenfelekhez, ezért pozitívan állok az őszi mérkőzésekhez, és várom az összecsapásokat– fogalmazott Marco Rossi szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

MÚLTIDÉZÉS, ÖRÖKMÉRLEG

A törökökkel legutóbb a 2014-es világbajnokság kvalifikációs küzdelmei során találkoztunk: hazai pályán 3–1-re nyertünk, az isztambuli mérkőzés 1–1 lett. Az örökmérleg nekünk kedvez, 13 mérkőzésből hetet megnyertünk, kettő lett döntetlen, négyszer kikaptunk. Igaz, hat meccs (öt magyar győzelemmel) felkészülési mérkőzés volt.

Az oroszokkal az utóbbi időben többször is találkoztunk, 2017-ben 3–0-ra, 2014-ben 2–1-re kaptunk ki felkészülési mérkőzésen, 2010-ben pedig 1–1-es döntetlent játszottunk Győrben.

Érdekesség, amióta Szerbia önálló állam (2006), egyszer sem játszott a magyar válogatott ellen.

ÍGY SZEREPELTEK ELLENFELEINK A KORÁBBI NEMZETEK LIGÁJÁBAN

Az NL előző kiírásában a törökök Oroszországgal és Svédországgal együtt szerepeltek egy hármas csoportban a B-divízióban. A csoportot a svédek nyerték meg hét ponttal, szintén hét ponttal lettek másodikak az oroszok, míg a törökök csupán két pontot gyűjtöttek.

Szerbia viszont jól szerepelt a C-divízióban, hat meccsből négyet megnyert, és egyszer sem kapott ki. Romániával, Montenegróval és Litvániával szerepelt egy csoportban.

A SZÁMOK ALAPJÁN NEM MI VAGYUNK AZ ESÉLYESEK

A jelenlegi FIFA-világranglistán a magyar válogatott az 52. helyen áll. Törökország éppen Szerbiával holtversenyben a 29., Oroszország a 38. a sorban.

A Transfermarkt adatai szerint Marco Rossi csapatának becsült összértéke 50 millió euró. A törököké 290, a szerbeké 310, az oroszoké pedig 200.

A 2018-as világbajnokságon a házigazda oroszok a negyeddöntőig jutottak, a szerbek nem jutottak tovább a csoportjukból, Törökország pedig nem jutott ki a tornára.

Ami az előttünk álló Európa-bajnokságot illeti, az oroszok és a törökök már kijutottak, a szerbekre – hozzánk hasonlóan – pótselejtező vár.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
3-AS CSOPORT
MAGYARORSZÁG
Törökország
Szerbia
Oroszország

A magyar válogatott mérkőzései
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45: Magyarország–Törökország

NEMZETEK LIGÁJA

A-LIGA

1-ES CSOPORT
Lengyelország
Bosznia-Hercegovina
Olaszország
Hollandia

2-ES CSOPORT
Izland
Dánia
Belgium
Anglia

3-AS CSOPORT
Horvátország
Svédország
Franciaország
Portugália

4-ES CSOPORT
Németország
Ukrajna
Spanyolország
Svájc

B-LIGA

1-ES CSOPORT
Románia
Észak-Írország
Norvégia
Ausztria

2-ES CSOPORT
Izrael
Szlovákia
Skócia
Csehország

3-AS CSOPORT
MAGYARORSZÁG
Törökország
Szerbia
Oroszország

4-ES CSOPORT
Bulgária
Írország
Finnország
Wales

C-LIGA

1-ES CSOPORT

Azerbajdzsán
Luxemburg
Ciprus
Montenegró

2-ES CSOPORT
Örményország
Észtország
Észak-Macedónia
Grúzia

3-AS CSOPORT
Moldova
Szlovénia
Koszovó
Görögország

4-ES CSOPORT
Kazahsztán
Litvánia
Fehéroroszország
Albánia

D-LIGA

1-ES CSOPORT

Málta
Andorra
Lettország
Feröer

2-ES CSOPORT
San Marino
Liechtenstein
Gibraltár

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik