Négy győri játékos Egervári keretében

Vágólapra másolva!
2012.10.01. 14:58
null
Geráék az észtek és a törökök ellen készülnek (Fotó: Mirkó István – archív)
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az észtek és a törökök elleni vb-selejtezőre készülő keretet, amelyben négy győri futballista is helyet kapott.

A magyar válogatott október 12-én Tallinnban az észtekkel, négy nappal később a Puskás Ferenc Stadionban a törökökkel mérkőzik meg világbajnoki selejtező mérkőzésen.

Egervári Sándor kijelölte a mérkőzésekre készülő keretet, amelyben Pátkai Máté személyében újonc is helyet kapott. A hazai bajnokságot vezető Győri ETO-ból Takács Ákos, Koltai Tamás és Lipták Zoltán is tagja a keretnek. Takács 2005 után került be ismét a nemzeti csapat keretébe.

Pintér Ádám egyelőre feltételesen került be az együttesbe: ha felépül a jövő hétfőn kezdődő összetartásra, pályára léphet a soros selejtezőkön.

„Takács Ákos a védelemben, Pátkai Máté a középpályán mutatott kiváló formát az elmúlt hetekben, ezért szavaztam bizalmat nekik. Vanczák Vilmos és Laczkó Zsolt egyelőre nem bevethető műtétjük után, Priskin Tamás izomsérülés miatt hiányzik, Rudolf Gergely pedig még nem tudott pályára lépni a DVTK-ban, ezért továbbra sem számíthatunk rá. Pintér Ádámról jó hírek érkeztek, ő már panaszmentes a sérülése után, s ha a következő egy hétben is az marad, hétfőn csatlakozik a kerethez” – mondta a keretről Egervári Sándor az mlsz.hu-nak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Halmosi Péter (Szombathelyi Haladás), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Roda), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Lipták Zoltán (Győri ETO), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Takács Ákos (Győri ETO), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK) Gera Zoltán (WBA), Gyurcsó Ádám (Videoton), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koltai Tamás (Győri ETO), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO) Pintér Ádám (Real Zaragoza), Szakály Péter (DVSC-Teva)
Támadók: Németh Krisztián, (Roda) Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Mainz)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik