Nándor, Fehérvár – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2023.09.06. 23:20

TÖRTÉNELMILEG igazán elhivatott honfitársaink még manapság is előszeretettel „becézik” Nándorfehérvárnak Belgrádot, s tényleg, 1456-ban a jelenlegi szerb fővárosnál, akkori magyar végvárnál aratott fényes győzelmet Hunyadi János hada a török hódítók felett, megvédve az országot és a keresztény Európát. Most ugyanitt valamivel kisebb a tét, a papírforma szerint a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G-csoportjának elsősége a szerb és a magyar válogatott között. Ám ha magunkénak valljuk az egykori legendás liverpooli edző, Bill Shankly klasszikus mondását („A futball nem élet-halál kérdése, sokkal több annál”), mindjárt más az aspektus. Meg egyébként is, hosszú és sanyarú évtizedek után már azt is hitetlenkedve, nehezen emésztettük meg, hogy az erősorrend szerinti első kalapból húztak ki minket ebbe a kvintettbe. Aztán azóta az eredmények szintén megalapozták a várakozást, jelenleg hét ponttal, veretlenül vezetjük a csoportot az ugyanígy álló, csupán egy bekapott gólocskával „rosszabb” csütörtöki házigazdáink előtt.

Kishitűségre tehát semmi okunk, mint ahogy természetesen nagyképűségre sem. Mi részt vettünk a két legutóbbi Eb-n, a világbajnokságra viszont 1986 óta hiába várunk, a szerbek (önállóan) még sosem jártak a kontinensviadalon, cserébe ott voltak az új évezred négy vb-jén is, legutóbb a tavalyin. Mi a 36., ők a 25. helyen állnak a nemzetközi szövetség (FIFA) aktuális ranglistáján, ez sem szignifikáns különbség. Eddigi három, 2020 és 2022 folyamán játszott egymás elleni mérkőzésünk mérlege 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 3–3-as gólkülönbség – mi ez, ha nem egyenlő erők küzdelme?

Sérültek vannak mindkét oldalon, a túlsón valamivel többen, de pótolhatatlan kulcsjátékos nem hiányzik. Mitrovics, Vlahovics, Jovics, Gudelj, Kosztics, Milinkovics-Szavics ott, Szoboszlai, Orbán, Kerkez, Szalai Attila, Sallai itt, a húzóemberek száma és pedigréje is hasonló. Az UEFA-büntetés miatt (felnőtt) nézők nem lehetnek a belgrádi összecsapáson – gyerekek igen, emlékezhetünk, mi is így vertük meg 1–0-ra az angolokat a Nemzetek Ligájában –, a hazai pálya előnye így relativizálódik. Minden afelé mutat tehát, hogy szoros, izgalmas ki-ki mérkőzést vív majd a két fél, amelyen nüanszok döntenek.

Ha visszatérünk Nándorfehérvárhoz, megállapíthatjuk, a magyar válogatott története során több Nándor keresztnevű játékos viselte a címeres mezt, köztük két híresség, Hidegkuti és az ötvenes évek nagy Honvédjából Bányai; a Fehérvár FC-től jelenleg ketten kerettagok, Fiola és Kalmár. Legyen akkor 2–2 Belgrádban! Reálisan előfordulhat, hogy a labdával ugyanazt játsszák a fiúk, mint mi a szavakkal.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik