Minifutball: Juhász Roland debütált a válogatottban

Vágólapra másolva!
2022.04.30. 09:55
null
A magyar válogatott (Fotó: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség)
A júniusi kassai Európa-bajnokságra készülő magyar minifutball-válogatott újabb felkészülési mérkőzéseket játszott, ezúttal hazai pályán. A sérült Czvitkovics Pétert nélkülöző, ám a most debütáló Juhász Rolanddal felálló nemzeti csapat Csepelen előbb 2–1-re győzött, majd 4–1-re kikapott az Eb-házigazda szlovákoktól – informálta szerkesztőségünket a hazai szövetség.

 

A magyar minifutball-válogatott a csepeli bázisán folytatta a felkészülését az Eb-re, ám ezúttal nem edzés, hanem felkészülési mérkőzések vártak a játékosokra. A pénteki összecsapáson szerepet kapott Juhász Roland is, aki most debütált a nemzeti csapatban. Az első meccsen például a második gólunkat ő készítette elő.

„Jól kezdtünk az első találkozón, és sikerült is nyerni. A létszámhiány rányomta a bélyegét a másodikra, azon már kicsit fáradtabban mozogtunk. Van egy hónap az Európa-bajnokságig, addig még tudunk javítani a mostani hibákon” – mondta a remek szabadrúgásgólt szerző Csoszánszky Dávid.

Juhász Roland debütált (Fotó: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség)
Juhász Roland debütált (Fotó: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség)

 

A válogatottban most debütáló Juhász Roland támadóként bizonyíthatott Szlovákia ellen.

„Meglepetésként ért, hogy támadóként jutottam szóhoz, de így is jól éreztem magam a pályán. Jó volt újra a himnuszt hallani a mérkőzés előtt, na meg érezni azt a meccs előtti drukkot, ami korábban is mindig megvolt” – árulta el Juhász, és hozzátette, hogy az első találkozó első félidejében kifejezetten jól játszott a csapat, kiválóan működött a taktika.

A magyar minifutball-válogatott Portugáliával, Ukrajnával és Törökországgal találkozik majd a június 4–11. között Kassán megrendezendő Európa-bajnokságon.

FELKÉSZÜLÉS, CSEPEL
1. mérkőzés

Magyarország–Szlovákia 2–1 (2–0)

2. mérkőzés
Magyarország–Szlovákia 1–4 (0–2)

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Június 4.:
Magyarország–Portugália
Június 5.: Magyarország–Ukrajna
Június 7.:
Magyarország–Törökország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik