Magyar táj olasz ecsettel – Deák Zsigmond jegyzete

Marco Rossi sokadszor bizonyította be, hogy nemcsak a labdarúgáshoz, hanem az interjúadáshoz is nagyon ért. Most, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége, az MSÚSZ tagsága 2020 után másodszor választotta az Év edzőjének, olyan szépeket nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy csak na. S közben nem azt éreztük, hogy a „kéz kezet mos” jegyében kölcsönösen szervilisek vagyunk egymással, hanem hogy végre egy külföldi, aki megért minket, mi is őt, a kapcsolatunk mindkét fél számára gyümölcsöző, sokat köszönhetünk neki, de ő is nekünk.

Csak néhány jellemző, mély érzésről árulkodó gondolat az olasz szakembertől: „Felemelő érzés volt megannyi kiváló sportoló és edző társaságában eltölteni ezt az estét. (…) Nem nyertem semmilyen címet a csapatommal, mégis nekem ítélték a díjat, úgy gondolom, ez a foci erejének is betudható. (…) A drukkerek szeretetét és bizalmát elnyertük, és ez talán még a különböző trófeáknál is fontosabb. (…) Amíg a Nemzetek Ligájában úgy léphettünk pályára, hogy nem volt veszítenivalónk, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban már lesz. (...) Eddig álmaink voltak, most már céljaink vannak. (…) Amennyire szeretem én a magyarokat, annyira szeretnek ők is engem – és talán nem csupán edzőként, emberként is.”

Manapság, amikor a sport különböző területein a sajtóosztályok és sajtófőnökök – akarom mondani, kommunikációs igazgatók, mert az sokkal előkelőbben hangzik… – inkább „médiaelhárítást” folytatnak, mintsem segítséget adnak, s az interjúalanyok több unalmas panelt használnak, mint amennyiből a békásmegyeri lakótelep épült, üdítő kivétel az ilyesfajta őszinte hangvétel. Hozzáteszem, Marco Rossi mindig eredetien, egyedien, szívből jövően és szókimondóan fogalmazott, akkor is, amikor épp kátyúba került a szekér, és sikerek helyett kudarcokat kellett kommentálnia. Szerencsére utóbbiakból jóval kevesebb jutott közös osztályrészül.

Egyetlen szerény kritikával szeretném csak illetni a maestrót: ugyan, szólaljon már meg egyszer magyarul! (A sajtótájékoztatón felsorolt nevek nem számítanak…) Tudom, nehéz megtanulni egy külföldinek, s nem mindenkit áldott meg a sors jó nyelvérzékkel, de rövid megszakítással több mint egy évtizede dolgozik nálunk (Dunaszerdahelyt is idevéve természetesen), valami csak ragadt rá. Az eredmények alapján hatékonyan dolgozik magyartudás nélkül is, ám ő, aki annyira fogékony a gesztusokra, talán néhány köszönő és köszöntő szót, egyszerű kifejezést, mondatot megtanulhatna. Adja Isten neki és nekünk is, hogy az Eb-szereplés idei kivívását követően, mondjuk a 2023-as Év sportolója gálán előadhassa őket.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!