Litvánia az Egervári-csapat következő ellenfele

Vágólapra másolva!
2010.10.15. 19:20
null
Sernas a spanyolok ellen betalált, a magyar védők dolgát is megnehezítheti (Fotó: Action Images - archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a magyar labdarúgó-válogatott következő ellenfele Litvánia lesz.

Berzi Sándor alelnök a Nemzeti Sportnak elmondta, november 17-én Magyarország–Litvánia felkészülési mérkőzést rendeznek. A találkozó helyszíne még kérdéses, könnyen lehet, hogy valamelyik vidéki városban rendezik meg az évzáró meccset.

A balti gárda jelenleg a 42. pozíciót foglalja el a FIFA világranglistáján, kilenc hellyel megelőzve a magyar válogatottat.

A litvánok három mérkőzést játszottak le eddig az Európa-bajnoki selejtezősorozat I-csoportjában, a cseheket idegenben győzték le 1–0-ra, a skótokkal 0–0-s döntetlent játszottak hazai pályán, míg Spanyolországban 3–1-es vereséget szenvedtek.

A két válogatott eddig három alkalommal találkozott egymással, két magyar győzelem mellett egy döntetlen a mérleg. A 2002-es világbajnokság selejtezősorozatában idegenben 6–1-re győztünk (többek között a tragikusan elhunyt Fehér Miklós mesterhármasának köszönhetően), hazai pályán azonban meg kellett elégedni az 1–1-es döntetlennel. E két meccs mellett egy 1998-ban lejátszott felkészülési mérkőzés (1–0) teszi teljessé az összképet.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
1 órája

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46
Ezek is érdekelhetik